Pesti Srácok

Lezárták a nyomozást: előre kitervelhette tettét a tanárt késelő győri diák

Lezárták a nyomozást: előre kitervelhette tettét a tanárt késelő győri diák

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást a tavaly decemberben tanárát órán megkéselő győri középiskolai diák ügyében. A 17 éves fiút előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsítják. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek – közölte honlapján a rendőrség.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2019. december 5-én 12 órakor, az egyik győri szakközépiskolában késelés történt. A helyszínre érkező rendőrök egy 17 éves fiút fogtak el, aki a fizika órán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit tanárnőjének –, majd a sértett mögé került, és a zsebkésével egy alkalommal hátba szúrta az 51 éves nőt – idézik fel a tavaly történteket. Miután a tanárnő a földre került, a fiatalkorú, fölé guggolva, többször megkísérelte megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A fiatal csak akkor hagyta abba a cselekményét, miután egyik osztálytársa kivette a kezéből a kést. Mint írják, a nyomozás során kirendelt orvosszakértő véleményében megállapította, hogy a sérülések közül a mellkast ért szúrás alkalmas lehetett volna az emberi élet kioltására. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások alapján az is megállapítható volt, hogy a fiú készült a tettére, azt előre kitervelte.

A megyei rendőr-főkapitányság a fiatalkorúval szemben előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte – fogalmaz a közlemény.

Forrás és fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.