Pesti Srácok

Már halálos áldozata is van a libanoni tüntetéseknek

Már halálos áldozata is van a libanoni tüntetéseknek

Meghalt egy tüntető hétfő éjjel a libanoni Tripoliban, ahol a gazdasági válság miatt ismét az utcákra vonultak az emberek.

Biztonsági és kórházi források kedden közölték, hogy egy húszas éveiben járó fiatal tüntetőt talált el egy lövedék. A hadsereg hétfő éjjeli közleménye szerint a katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, illetve könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a demonstrálók ellen. Tüntetők egy csoportja Molotov-koktélt hajított egy katonai járműre, illetve egy kézigránát is könnyebben megsebesített két katonát. A hadsereg szerint zavargók szivárogtak be a megmozdulás résztvevői közé, és a hatóságok felszólították a békés tüntetőket, hogy hagyják el az utcákat. Számos bankot megtámadtak a demonstráció alatt, legalább egy épületet fel is gyújtottak.

A súlyos gazdasági válságot átélő Libanonban októberben kezdődtek tüntetések a korrupció és a megszorítások miatt, aminek következtében lemondott Szaad Haríri miniszterelnök. Mintegy három hónapnyi belső feszültség után a Hezbollah radikális síita szervezet támogatását élvező Hasszán Diáb vezetésével januárban új, túlnyomórészt szakértőkből álló kormány alakult. A tüntetők a többi között korrupcióval vádolják a libanoni politikai elitet. A koronavírus-járvány miatt hetekig nem voltak tiltakozások, viszont a múlt hét elején újult erővel kezdődtek el a kormányellenes megmozdulások a libanoni font elértéktelenedése és a magas megélhetési költségek ellen tiltakozva.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Sztratisz Balaszkasz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.