Pesti Srácok

Menczer Tamás: Szabó Tímea a román nagykövettel szövetkezett a magyarok ellen

Menczer Tamás: Szabó Tímea a román nagykövettel szövetkezett a magyarok ellen

A magyar ellenzék és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a budapesti román nagykövettel szövetségben magyarellenes tevékenységet folytat – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. Menczer Tamás arra reagálva mondta ezt, hogy Szabó Tímea az Országgyűlésben kifogásolta: a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Ezt követően a budapesti román nagykövet egy bejegyzésben szolidaritást vállalt az ellenzéki politikussal.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Szabó Tímea a gyurcsányi iskola egyik legjobb diákjává vált, mert Gyurcsány Ferenc a DK elnöke az, aki rendszeresen ráront a külhoni magyarokra. Ezzel szemben a kormány álláspontja az, hogy minden magyar felelős minden magyarért, másképpen fogalmazva, akinek az egyik magyar nem fontos, annak a másik sem lesz az – jelentette ki az államtitkár. Menczer véleménye szerint, ha Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc és elvbarátaik vezetnék az országot, nemcsak a külhoni, hanem az itthon élő magyarok sem lennének fontosak nekik. Az államtitkár azt mondta, a Magyarországra érkező egészségügyi maszkok egy százalékát juttatták el a külhoni magyaroknak, vagyis Szabó Tímeának ez az egy százalék fáj.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy eddig már nyolcvanhatmillió maszk érkezett Kínából Magyarországra és további több, mint hatvankétmilliót jegyeztek elő. Hozzátette: ez nagy mennyiség, de az egészségügyben, a rendvédelemben, és a közigazgatásban dolgozóknak naponta milliós a maszkigényük, és nem tudni, hogy meddig tart a járvány, hosszútávú védekezésre kell berendezkedni. A legfontosabb, hogy az egészségügyi dolgozók mindig hozzájussanak a szükséges védőfelszerelésekhez. Óriási verseny folyik a világban a maszkokért és a lélegeztetőgépekért, és ebben a versenyben Magyarország helyt áll – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az MTA az utolsó sztálinista intézmény? - Az Öreg vendége Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár

Az Öreg május 15.
Erről az általános véleményről beszélgettem Náray-Szabó Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával. Szerinte nem itt ragadt sztálinista intézmény az Akadémia, inkább feudális szemléletű. A kommunista hatalom 1949-ben maga alá rendelte a tudományos intézményt és Rákosi-Kádár korszakban, akik ezt az ideológiát nyíltan tagadták, azokat kizárták az akadémia soraiból. Ez történt például Hóman Bálint nagynevű történésszel, oktatás politikussal, Orsós Ferenc egyetemi tanárral, patológussal, aki feltárta a katyni szovjet mészárlást, ahol az erdőben több tízezer lengyel katonatisztet, értelmiségit végeztek ki, vagy Bay Zoltán világhírű magyar fizikust, Bibó István és hosszú a sor.