Pesti Srácok

Nagy veszteséggel nyitottak az amerikai tőzsdék

null

Indexveszteséggel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi árfolyamcsökkenés folytatásaként.

New Yorkban a DJIA-30 index 1,21 százalék, az S&P-500 index 1,68 százalék, a Nasdaq Composite index 1,02 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést. A tőzsdei hangulatot a nem túl biztató első negyedéves vállalati eredménybeszámolók mellett az a még soha nem tapasztalt jelenség terhelte meg, hogy negatívba fordult a határidős piacon egy éppen kifutóban lévő olajkontraktus jegyzése.

Az első negyedéves beszámolói időszakot az amerikai bankok kiábrándítóan alacsony eredményadatokkal vezették fel az elmúlt napokban. Általában is jellemző, hogy a beszámolóikat már megtett vállalatok osztalékcsökkentést jelentettek be és visszavonták korábban tett éves előrejelzéseiket.

Elemzői számítások szerint az S&P-500 index tagvállalataitól az első negyedévben ez egy évvel korábbinál 13 százalékkal, a második negyedévben pedig közel 30 százalékkal alacsonyabb átlagos nyereségre lehet számítani.

PestiSracok facebook image

A globális túltermelés és a járványvédelmi intézkedések miatt lassuló gazdasági aktivitás következtében csökkenő olajkereslet egybeesése pedig oda vezetett, hogy olajpiaci spekulánsok a tározókapacitás hiánya miatt képtelennek voltak átgörgetni májusi lejáratú kontraktusokat júniusi lejáratú kontraktusokra, így azok a nyakukon maradtak. A kontraktus kifutásakor fellépő szállítási kötelezettség miatt azonban bármilyen áron kénytelenek voltak megválni a birtokukban lévő tételektől. Az amerikai WTI nyersolaj májusi kontraktusa ezért hétfőn mínusz 40 dolláros árat is elért.

Az olajár az alacsony kereslet és a túltermelés függvényében az idén már mintegy hatvan százalékkal csökkent. A WTI (júniusi kontraktusa) 76,5 százalékkal, a Brent (júniusi kontraktusa) 70 százalékkal állt év eleji ára alatt. A júniusi kontraktusok hétfőn 8-10 százalékkal csökkentek, az olajipari vállalatok részvényei ezzel párhuzamosan a keddi tőzsdei kezdés előtt már a tőzsdén kívüli forgalomban is viszonylag nagy, négy-hat százalék körüli árfolyamcsökkenést szenvedtek el. Az Exxon, a Chevron, az Apache Corp, a Halliburton Co, a ConocoPhillips, a Schlumberger és az Occidental Petroleum Corp részvények mind hasonló mértékben gyengültek.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI júniusi kontraktusa hordónként 14,51 dolláron állt a globális kereskedelemben 28,98 százalékos árcsökkenéssel, a Brent ára pedig 23,11 százalékkal hordónként 19,66 dollárra csökkent. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0835 dolláron, az arany spot ára 1,61 százalékkal unciánként 1668,88 dollárra csökkent.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/DPA/Frank Rumpenhorst

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.