Pesti Srácok

Szijjártó: Nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekünk is a Nyugat-Balkán békéje, ezért is segítjük őket a járvány elleni védekezésben

Szijjártó: Nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekünk is a Nyugat-Balkán békéje, ezért is segítjük őket a járvány elleni védekezésben

A Nyugat-Balkán békéje és fejlődése Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is, ezért Budapest minden lehető segítséget megad a térség országainak, így Albániának is az európai integráció terén, de az új típusú koronavírus-járvány elleni harcban is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Tiranában, Gent Cakaj albán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország érdeke az is, hogy az Európai Unió bővítése a Nyugat-Balkán irányába felgyorsuljon, ezért üdvözölte, hogy az Európai Unió "végre megkezdi a tárgyalásokat Albániával". A külgazdasági és külügyminiszter szerint a tárgyalások megkezdése magyar siker is, hiszen "amit tizenegy éven át nem sikerült az Európai Bizottságnak, az néhány hónap alatt sikerült a magyar nemzetiségű bővítési biztosnak". Hozzátette: Budapest arra hívja fel az Európai Bizottságot, hogy "mindazt az időt, amit elpazaroltunk az elmúlt tizenegy évben ebben a tekintetben, azt most hozzuk be azzal, hogy felgyorsítjuk a csatlakozási tárgyalásokat, és (...) az első csatlakozási tárgyalási fordulót még a nyár folyamán tartsuk meg; egyébként olyan sok időt fogunk veszíteni, hogy az az integrációs folyamat hitelességét is alá fogja ásni". Szijjártó Péter rámutatott, hogy a közép-európai és a nyugat-balkáni országok szoros egymásra utaltságban élnek, "ezért természetes, hogy ha valaki segítségre szorul, ha valaki segítséget kér, akkor annak adunk is segítséget". Kiemelte: "fontos az, hogy a nyugat-balkáni országok védekezési kapacitásai ne gyengüljenek le végletesen, mert akkor egy esetleges illegális migrációs nyomásnak nem tudnak ellenállni". A védekezési kapacitás megerősítése érdekében Magyarország százezer maszkot és ötezer orvosi védőruhát adott Albániának. A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta, hogy Magyarország most ezt meg tudja tenni, mert 62 milliónál is több maszkot importált már Kínából, és most is négy gép vár arra, hogy több millió maszkot szállítson szombaton Magyarországra. Emellett több, mint húszmillió védőfelszereléshez és ruházathoz szükséges hozzávalót is importált Budapest, így "Magyarországon az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközellátás folyamatosan megoldott és biztosított, ezért most abban a helyzetben vagyunk, hogy másoknak is tudunk segíteni".

Az új típusú koronavírus-járvány kitörése óta Albániában 518 fertőzöttet regisztráltak, 26-an belehaltak a betegség szövődményeibe, 277-en pedig már felgyógyultak a Covid-19 betegségből.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/KKM/Borsos Mátyás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.