Pesti Srácok

Orbán: Hamarosan belépünk a tömeges fertőzések szakaszába, a neheze most jön

null

Orbán Viktor kormányfő heti rendszeres, a Kossuth Rádiónak adott interjújában számolt be az ország aktuális ügyeiről, illetve a kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseiről. Elmondta többek között, hogy laboratóriumként tekint Ausztriára. Szerinte a békeidőben nem túl fegyelmezetten gazdálkodó egészségügyi intézmények esetében a kórházparancsnokok a katonás rendet biztosítják. A Pesti úti Idősek Otthonára utalva elmondta, hogy a felelősséget a maga idejében kell megállapítani, mert most az összefogásra van szükség. A gazdaságvédelemről szólva beszámolt róla, hogy ez hazánk legnagyobb léptékű ilyen programja, emellett leszögezte, hogy a gazdasági nehézségek ellenére nem fordulhat elő a nyugdíjak csökkentése, mint a szociálliberális kormányok idején.

A miniszterelnök elmondta, hogy a súlyosan fertőzött Olaszország és hazánk között Ausztria az a közepes ország, amelyre személy szerint laboratóriumként tekint, amely alapján levonhatunk hazánkra nézve is tanulságokat. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a kórházi ágyfelszabadítás egy szükséges lépés, ugyanis hazánkban van elég egészségügyi eszköz a békeidőkre, de most nem ilyen időket élünk, így bővítésre van szükség. Az azonban nagy kérdés, hogy az elkövetkezendő időszakban mennyi lesz a szükséges eszköz és ágyszám. A kormányfő beszámolt azonban arról is, hogy a magyarországi kórházi ágyak 34 százaléka eddig is üres volt, így csupán a kórházi ágyak egy csekély hányada esetében van szükség a betegágyak klasszikus értelemben vett felszabadítására.

JOBBAN ÁLLUNK, MINT EGY HETE

Orbán Viktor elmondta, hogy a felkészültség tekintetében mindenképp jobban állunk ma, mint álltunk egy hete. Kitért arra is, hogy békeidőben azt tapasztalták, hogy az egészségügyi intézmények gazdálkodása nem minden esetben túl feszes. Ez azonban szerinte a jelenlegi helyzetben nem fogadható el, ezért neveztek ki kórházparancsnokokat, akik ügyelnek a katonás rendre. Mint fogalmazott, az operatív törzs intézkedései ugyanis nem ajánlások, hanem kötelező érvényű utasítások.

PestiSracok facebook image

MINDENT A MAGA IDEJÉBEN

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a Pesti úti Idősek Otthonában történtek miatt a felelősség megállapítása nem maradhat el, de ennek nem most van itt az ideje. Szerinte most az összefogás ideje van itt, ezért ő személy szerint partnerként tekint a főpolgármesterre és az ország valamennyi polgármesterére. A miniszterelnök elmondta, hogy erre azért is szükség van, mert hamarosan belépünk a tömeges fertőződések szakaszába, így most jön csak majd a neheze.

– mondta Orbán Viktor.

ILYEN TERV MÉG SOSEM VOLT

A gazdaságvédelmi akciótervről szólva Orbán Viktor elmondta, hogy ez a magyar történelem vitán felül legnagyobb léptékű akcióterve. Szerinte ennek csupán az előkészítése is ember feletti teljesítmény volt, de az eredményei majd csak élesben dőlnek el. A növekedésről szólva elmondta, hogy bár a kormány közel sem tervez olyan optimistán, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de szerinte ennek is megvan az alapja. A kormányfő leszögezte, hogy a gazdasági nehézségek ellenére nem fordulhat elő a nyugdíjak csökkentése, mint a szociálliberális kormányok idején, hanem éppen ellenkezőleg, azok növelésére kerül sor.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.