Pesti Srácok

Palkovics: Megbirkózunk a válsággal

null

A csúszó szabályozással kézben tudjuk tartani a járványt; eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését – amennyire lehet – helyreállítsuk – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak.

A napilap keddi számában megjelent interjúban a miniszter hangsúlyozza: a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntési mechanizmus komoly tudományos alapokra, matematikai és epidemiológiai modellszámításokra támaszkodik. Ezek alapján dolgozták ki és ültették át a gyakorlatba az úgynevezett "csúszó mód szabályozást". Ennek lényege egyszerűen fogalmazva a "húzd meg, ereszd meg" – ez azt jelenti, hogy három kritérium optimális viszonyát kell tudni meghatározni és folyamatosan szabályozni: az egyik a vírus terjedésének egészségügyi következményei, különösen a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a másik a gazdaság állapota, a harmadik a társadalmi, közösségi élet minősége.

A március tizenegyedikén kihirdetett veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend keretében számos szigorító intézkedést, például a határzárat, a kórházi és házi karantént, a közösségi rendezvények leállítását, március huszonnyolcadikától pedig kijárási korlátozást vezettek be. Mindennek az volt a célja, hogy a fizikai érintkezések drasztikus csökkentésével a lehető legjobban lassítsák a járvány terjedését, és időt nyerjenek az egészségügyi rendszer felkészítésére, a szükséges kórházi kapacitások kiépítésére, a védőeszközök beszerzésére. Ez volt a "húzd meg" szakasz, amikor a vírus terjedését sikerült kordában tartani, de ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása, az emberek kimerülése miatt nem lehet sokáig tartani. Ezért tervezik a jövő héttől az "ereszd meg" fázist, amikor fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítenek a korlátozásokon, újraindítják az ország életét és a gazdaságot.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– ismertette Palkovics László. Mint mondta, most jön a nehezebb döntési szakasz, amikor szükséges az a beavatkozási képesség, hogy ezt a "húzd meg, ereszd meg" módszert optimálisan alkalmazzuk.

– tette hozzá. A gazdaság állapotáról elmondta: folyamatosan sok elemzést végeznek, és konzultálnak a gazdasági élet képviselőivel; ennek alapján úgy látják, nagyon differenciált a helyzet. Bizonyos területeken drasztikus a csökkenés, szinte teljesen leállt az élet; ilyen a turizmus, vendéglátás, itt az újraindítás valóban pontos kifejezés. A feldolgozóipar és a mezőgazdaság helyzete kevésbé rossz. A járműipari termelés ezekben a napokban fokozatosan újraindul, ami nemcsak az autógyárakat jelenti, hanem a hozzájuk kötődő beszállítókat és szolgáltatókat is. Számos ágazatban és helyen pedig nem is állt le a munka.

– fogalmazott Palkovics László.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.