Pesti Srácok

Rétvári: Csak pontos elosztási sorrendben történhet meg az eszközök szétosztása

null

Ezekre a készletekre hosszú hónapokon át szükség lehet, felelőtlenség lenne szétosztani minden eszközt most – mondta Rétvári Bence az Országgyűlés népjóléti bizottságának meghallgatásán. Rétvári 4 különböző blokkra osztotta beszámolóját, amely a járványügyi felkészülés különböző lépéseit részletezte: minden költségvetési, járványügyi és kórházi átszervezési intézkedést és lépést indokoltnak és sikeresnek nevezve.

A beszerzések részleteiről a meghallgatáson Menczer Tamás külügyi államtitkár kijelentette: azért nem szállították ki a különböző kórházakba és a gyógyszertárakba a már eddig Magyarországra érkezett sok millió egészségügyi védőfelszerelést, mert ezek a készletek nem egy hétre kellenek.

– hangzott el. Rétvári szerint csak pontos elosztási sorrendben, az előre meghatározott készletezési rend alapján történhet meg az, hogy kiszállítsák ezeket a maszkokat és védőeszközöket, de hozzátette, hogy természetesen elsőbbséget élveznek az egészségügyi dolgozók, majd a rendvédelmi és szociális szféra az, amely elsőként részesülhet a felszerelésből. Rétvári elmondta: egyértelmű, hogy a járványos betegek fogadására fel kellett készíteni az egészségügyi ellátóhelyeket, és megfelelő időt is hagytak arra is, hogy a kórházakban ne csak üres ágy, hanem a szükséges eszközök és állomány is rendelkezésre álljon, ha fogadni kell a koronavírusos betegeket.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.