Pesti Srácok

Sassoli: Az EP levélben fordul az Európai Bizottsághoz a magyar jogszabályt illetően

Sassoli: Az EP levélben fordul az Európai Bizottsághoz a magyar jogszabályt illetően

Az Európai Parlament levélben fordul az Európai Bizottsághoz, amelyben azt a kérdést teszi fel, hogy a bizottság miként kíván eljárni a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt illetően – közölte David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP internetes oldalára feltöltött videoüzenetében csütörtökön.

Sassoli, az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének ülését követően közzétett üzenetében közölte: a levélben az uniós parlament arra kéri az Európai Bizottságot, állapítsa meg, hogy a jogszabály elfogadása az uniós szerződés – az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó – 2. cikkének súlyos megsértését jelenti-e.

– fogalmazott. A koronavírus-járvánnyal összefüggő európai fellépéssel kapcsolatban kijelentette: Európa válaszlépéseket tesz, bizonyítva a közös fellépés erősségét.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az EP elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."