Pesti Srácok

Szlávik János: Hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy hatásos, koronavírus elleni készítmény

Szlávik János: Hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy hatásos, koronavírus elleni készítmény

Hamarosan Magyarországon is elérhető lehet egy hatásos, koronavírus elleni készítmény – mondta az RTL Híradónak a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szlávik János szerint az újfajta koronavírus elleni készítmények közül egy olyan van, aminek már bizonyított hatása van, a Remdesivirt. Ez a készítmény hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik azoknak a betegeknek a számára, akik súlyos, esetleg életveszélyes állapotban vannak. Ez a gyógyszer már a fertőzés középstádiumában is hatékony – írta a 24.hu.

Az eredetileg az ebola ellen kifejlesztett szer tesztelése jól halad, jelenleg egyre több betegen próbálják ki szerte a világon. A főorvos szerint ez az egyetlen olyan szer, amelynek bizonyított a hatása a koronavírus ellen. Szlávik János hangsúlyozta: egy-két hétnek el kell telnie ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy egy járvány csendesedik; azokban az országokban, ahol ellaposították a görbét, ott nehezen lehet jósolni, épp ezért Magyarországon azonban nem lehet megjósolni a járvány csúcsát. Erről ma reggel a közmédiában a főorvos úgy fogalmazott: egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban, ugyanakkor nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette: azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás. Szlávik János az RTL-nak azt mondta: a Dél-Pesti Centrumkórházban március eleje óta próbálják a koronavírusos betegeket olyan készítményekkel kezelni, ami a korábbi járványok tapasztalata alapján valamilyen hatékonysággal bír. Az AIDS, a malária, májgyulladás elleni szereket kombinálni lehet. A mostani eredmények alapján úgy tűnik, hogy ez hatékony, a tapasztalataikat pedig szeretnék továbbadni más centrumoknak.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.