Pesti Srácok

További szigorításokat vezetnek be Szolnokon a járvány miatt

null

Szolnokon péntek estétől új önkormányzati rendelet lépett életbe, amely szigorította a koronavírus-járvány miatt eddig hozott intézkedéseket. Háromnál több ember például nem csoportosulhat a köztereken, az utcán, a Tisza-, illetve a Zagyva-parti sétányokon, az üzletek, cukrászdák, dohányboltok előtt – jelentette be Szalay Ferenc polgármester a Facebook-oldalán.

– közölte. Szólt arról is, hogy az Ady Endre úti és a Széchenyi piacon szigorúan ellenőrzik a korosztályi feltételek betartását. Az árusokat is maszk viselésére kérik. A szolnoki piacoknál és nagyobb bevásárlóközpontoknál, üzleteknél szombaton 8 és 12 óra között mintegy 5 ezer maszkot osztanak ki a vevőknek.

PestiSracok facebook image

– közölte Szalay Ferenc. Azt mondta, hogy levelet ír az összes szolnoki bevásárlóközpontnak, a tulajdonosaiknak, hogy biztosítsanak a pénztárosaiknak, árufeltöltőiknek arcmaszkot; szükség esetén a város segít ebben. Szólt arról, hogy a dohányboltokban 6 és 15 óra között lehet árusítani a veszélyhelyzet végéig. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a közterületekre, parkokba, sétányokra céltalanul kimenni eddig sem volt szabad, és ez a továbbiakban is így marad.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.