Pesti Srácok

Újabb nagyvárosban dőlhet össze az ellenzéki kártyavár

Újabb nagyvárosban dőlhet össze az ellenzéki kártyavár

Összeomolhat az ellenzéki együttműködés Szolnokon, miután a jegyzőnél két képviselő is jelezte távozási szándékát a baloldali Szolnoki Többség nevű frakciószövetségből – értesült az Origo. Ezzel könnyen megváltozhatnak a képviselő-testületi erőviszonyok: a baloldali többségnek vége lehet.

Újabb nagyvárosban bomolhat meg az ellenzéki együttműködés: Szolnokon a napokban két képviselő jelezte a jegyzőnél kilépési szándékát az ellenzéki pártokat összefogó frakciószövetségből. Ez a történet is azt mutatja, hogy az önkormányzati választást követően nem mindenhol működik az ellenzék stratégiája – írja az Origo.

A portál pontokba szedve közli a történet előzményeit.

  • Szolnokot 2006 óta a fideszes Szalay Ferenc vezeti, aki helyben meglehetősen népszerűnek számít.
  • Az ellenzék ezt a szériát szerette volna megtörni a tavalyi önkormányzati választáson: az országos trendnek megfelelően itt is minden körzetben egy közös jelöltet állítottak. Mint ismert, hosszas politikai vitát követően végül – a Márki-Zay Péter által támogatott – Lukácsi Katalin helyett a szocialista Radócz Zoltán, korábbi alpolgármester lett az ellenzék közös polgármester-jelöltje.
  • A választáson Szalay Ferenc legyőzte Radóczot, azonban az egyéni körzetek többségét az ellenzék nyerte. Így az új közgyűlésben a kormánypártoknak 8, a baloldali szövetségnek 10 képviselője lett, ami értelemszerűen megnehezíti az új városvezetés dolgát.
  • Tavaly novemberben az ellenzék végül négy frakciót alakított, amelyek mind a Szolnoki Többség frakciószövetség tagjai lettek.
  • Akárcsak a választási kampányban, azt követően sem működött igazán az ellenzéki együttműködés, amely mostanra a szétesés szélére került.

Ez utóbbinak voltak előjelei, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy a baloldali szövetség szereplői meglehetősen sokszínűek.

Vita a költségvetés tárgyalásakor

A tavaly októberi választást követően tehát vegyes felállás alakult ki a megyei jogú városban, megkezdődött az ellenzék térfoglalása. Ennek egyik fontos állomása volt a helyi televízió: tavaly decemberben a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán lett a Szolnok TV Zrt. felügyelőbizottságának az elnöke, a hozzá köthető emberek pedig kulcspozíciókat szereztek az önkormányzati cégnél. Szotyori-Lázár neve onnan lehet ismerős, hogy egyrészről Vona Gábor keresztfia, másrészről fontos szerepe volt a helyi ellenzék összeboronálásában. A Jobbikba csak az önkormányzati választást követően visszalépő politikus Lukácsival szemben egyértelműen az MSZP-s Radócz polgármester-jelöltségét támogatta. Emiatt még sajátjaival is összetűzésbe került az önkormányzati választási kampányban. Csikós Attila, akkori szolnoki Jobbik-elnök ellenezte a szocialista Radócz indítását, és Lukácsi mellett állt ki. Végül Szotyori-Lázár kerekedett felül kettőjük küzdelmében: Csikóst leváltották a helyi Jobbik éléről, az MSZP-s politikus lett az ellenzék közös jelöltje, ő maga pedig a választás után visszakapaszkodott a szolnoki politikába. Többen Szotyori-Lázárt tartják a szolnoki összefogás lelkének; állítólag ő kezeli az ellenzéki képviselőcsoportokat tömörítő Szolnoki Többség nevű frakciószövetség Facebook-oldalát.

Az Origo cikke szerint az eddigiekből is látható, hogy közel sem egységes a szolnoki ellenzék, aminek első, komolyabb jele az idei költségvetés elfogadásakor mutatkozott meg. Február környékén Szotyori-Lázárék közel 300 millió forintot szerettek volna elkülöníteni a felügyeletük alá vont televíziónak, csakhogy javaslatuk két ellenzéki politikus, Ligeti József és Fajcsák Károly ellenállása miatt elbukott. Ebből már látszott, hogy nem lesz egyszerű az ellenzék egyben tartása. Nem is sikerült.

Két képviselő távozhat

Ligeti József és Fajcsák Károly a napokban jelezték a jegyzőnek, hogy ki szeretnének lépni a Szolnoki Többség frakciószövetségből, és független képviselőként kívánják folytatni pályafutásukat – ezt már a szolnoki képviselő-testület munkájára rálátó informátor mondta az Origónak. Ezzel hivatalosan is bomlásnak indult az ellenzéki szövetség, hiszen a jegyzőn feltételezhetően „gyorsan átmegy” a kérelem. Az Origo forrása a helyi ellenzéki pártokat olyan „szedett-vedett alakulatként” jellemezte, akik sosem voltak igazán jóban egymással.

Forrás: Origo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?