Pesti Srácok

A járványügyi szakember arra figyelmeztet, továbbra is be kell tartani a megelőző rendelkezéseket

A járványügyi szakember arra figyelmeztet, továbbra is be kell tartani a megelőző rendelkezéseket

Továbbra is be kell tartani az alapvető megelőző intézkedéseket a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozásáért, a lazítások ellenére - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ epidemiológusa hétfő este az M1 aktuális csatornán. Emlékeztetett, arra számítanak, hogy a koronavírus ősszel visszatér.

A műsorban arról beszéltek, hogy hétfőtől feloldották Budapesten és Pest megyében a kijárási korlátozásokat, és enyhítettek más rendelkezéseken is. Galgóczi Ágnes elmondta, továbbra is fontos a kézmosás vagy az alkoholos kézfertőtlenítés, illetve az is, hogy aki beteg ne menjen közösségbe.

-tette hozzá a járványügyi szakember.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta, hozzátéve, ha a helyzet úgy kívánja a lazítások után ismét szigorítás jöhet. Galgóczi Ágnes emlékeztetett, arra számítanak, hogy a koronavírus ősszel visszatér.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.