Pesti Srácok

A Nagyvázsonyi Egyezmény elítéli azokat is, akik birkának nevezik a konzervatív szavazókat

null

A Nagyvázsonyi Egyezmény abból a felismerésből fogalmazódott meg, hogy szemmel láthatólag, füllel hallhatólag a magyarországi ellenzéki pártok mindenképpen szeretnek csatlakozni egyezményekhez. Ezt a „legyen világbéke” hangulatú igényt kielegítendő szeretném megadni a magyarországi ellenzéknek azt az örömet, hogy csatlakozhatnak egy olyan egyezményhez, amely felvállalja a nők, gyermekek elleni erőszak mindenfajta elítélését. És amúgy felvállalja a férfiak elleni erőszak elítélését is – írta a kezdeményezésről közleményében Nagyvázsony polgármestere.

A polgármester kifejti, hogy az Isztambuli Egyezményhez hasonlóan a Nagyvázsonyi Egyezményben is találunk „huncut gondolatokat”. Megjegyzi, hogy a Nagyvázsonyi Egyezmény felvállalt minden családon belüli erőszak elítéléséről szóló passzust az Isztambuli Egyezményből, ezért úgy véli, felvállalható a magyarországi ellenzék számára is.

– jegyzi meg. Ide sorolja az illegális bevándorlás, gazdasági bevándorlás teljes korlátozását, elítéli a hazai és elszakított területeken élő magyarok közötti különbségtételt, az egymás elleni uszítást. Továbbá totális intoleranciát hirdetnek a tanárok, mentősök, közszolgálatot végzők elleni verbális és fizikai erőszakkal szemben is. A polgármester rávilágít a főváros-vidék ellentét mesterséges gerjesztésének veszélyeire is; úgy véli, szigorúan büntetni kellene azokat, akik lebunkózzák a vidékieket és birkának nevezik a konzervatív szavazókat. Úgy véli, indokolt lenne a Magyarországon rendezendő nemzetközi sportversenyek megfúrásának büntethetősége, valamint a külföldi NGO-k által támogatott civil szervezetek, mozgalmak, pártok korlátozása, adott esetben tilalma is.

PestiSracok facebook image

– zárja velős gondolatait Fábry Szabolcs.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.