Pesti Srácok

A tünetek jelentkezése utáni első héten legnagyobb a fertőzés veszélye

null

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteinek megjelenése utáni első héten legnagyobb a veszélye a fertőzés tovább adásának egy új kutatás szerint. Az amerikai orvosszövetség lapjában, a JAMA Internal Medicine belgyógyászati szakfolyóiratban közölt tanulmányban a tajvani hivatalos Covid-19 kutatócsoport eredményeit mutatták be.

A tudósok az első száz tajvani igazolt fertőzött és velük közeli kapcsolatban álló 2761 ember adatait gyűjtötték össze január 15. és március 18. között, legkésőbb április elejéig kísérték figyelemmel a pácienseket, hogy meghatározzák mennyire fertőz a vírus a tünetek jelentkezése előtt és közvetlenül utána.

Az eredmények azt mutatták, hogy a megfertőződés aránya magasabb volt azok között, akik az azonosított betegekkel a tünetek jelentkezése utáni öt napon belül találkoztak, mint azok között, akik ennél később. Azok is kockázatnak voltak kitéve, akik csak a tünetek előtt érintkeztek a későbbi igazolt betegek valamelyikével - írta a tanulmány.

A megfertőződés aránya magasabb volt az egészségügyben dolgozók családtagjai vagy ismerősei körében, valamint a negyvenévesnél idősebbek között - derült ki a kutatásból. A kutatás egyik szerzője, Cseng Hao-jüan a napi járványügyi sajtótájékoztatón elmondta, eredményeik hasonlóak a más kontinenseken végzett kutatásokéval, noha ott más adathalmazokból dolgoztak.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI; Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.