Pesti Srácok

Anna Wellisz: az Európai Unió valójában autokratikus

Anna Wellisz: az Európai Unió valójában autokratikus

Miközben az Európában két legsikeresebb jobbközép kormány vezette Magyarországot és Lengyelországot autokratikusnak minősítették, a teljes mértékben autokratikus EU válik döntőbíróvá abban, hogy ki szabad és ki nem – hangsúlyozta Anna Wellisz, a White House Writers Group egyik igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Wellisz úgy értékelte a helyzetet: az Európai Bíróság, az Európai Emberi Jogi Bíróság, az Európai Unió kapcsolt részei, a Fidesz európai pártjának elnöke, Donald Tusk és bizonyos civil szervezetek igazi hatalomváltást kikényszerítő akciót indítottak. Úgy tűnik, mintha azért üldöznék a kormányokat, hogy megbuktassák őket, ugyanis olyan pártfogoltjaik vannak, akik szolgálatkészebbek lennének, akik nyugton maradnának és engednék, hogy megmondják nekik a világnak milyen irányba kell mennie, és ehhez milyen döntéseket kell hozniuk. A szabadságszeretőknek viszont nem vonzó lehetőség a behódolás.

A lengyel születésű igazgató elmondta, hogy hallotta Orbán Viktor miniszterelnököt felszólalni egy római konferencián, ahol arról is beszélt: van egy olyan erős érzése, mintha pontosan ugyanazok ellen küzdene, akik ellen diákként harcolt. Anna Wellisz szerint a teljes Kelet-Európa így érez, mármint azok, akik annak idején a rezsim ellen voltak. Kiemelte: Kelet-Európa, Közép-Európa számára mindig is a szabadságról szóltak a dolgok, mindig a függetlenségért küzdöttek azért, hogy a saját hagyományaik szerint élhessenek. Magyarország és Lengyelország történelmének számos közös eleme van, mindig szerették a szabadságot, vannak közös szabadsághőseink is.

Wellisz kitért arra is, hogy nyugaton a baloldali politikai elit és értelmiség átváltozott globalistává, ugyanakkor ott vannak azok, akik nem hajolnak meg a nemzetközi intézmények előtt, akik nem ismerik el, hogy a nemzetek feletti, globalista megoldások előbbre valók a nemzetieknél és, hogy el kell fogadni azt, amit ezek a nemzetközi szerveztek diktálnak, és ezekhez igazítva rendezzék be az országot, és szükség szerint az alkotmányt is így alakítsák. Anna Wellisz szerint a nemzetek feletti NGO-kat is egyebek mellett az köti össze, hogy gyűlölnek mindent, ami hagyományos és nemzeti. Az igazgató úgy vélekedett: a megoldás az, hogy létre kell hozni a velük párhuzamos szerkezeteket. Szűnjenek meg főáram lenni, és legyen belőlük csak baloldali áramlat, mi pedig alakítsuk ki a sajátunkat! – hangsúlyozta Anna Wellisz.

Forrás: MTI. Fotó: White House Writers Group

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.