Pesti Srácok

Az EMSZ szerint Klaus Iohannis politikájának lényegévé vált a magyarellenesség

Az EMSZ szerint Klaus Iohannis politikájának lényegévé vált a magyarellenesség

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) két társelnöke által jegyzett nyilatkozatban állapította meg hétfőn, hogy Klaus Iohannis román államelnök politikájának a "lényegévé vált a magyarellenesség".

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségre lépésével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség Klaus Iohannis hétfő délutáni kijelentéseire reagált. Az államfő ezúttal azzal vádolta meg az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan "párhuzamos közigazgatási törvénykönyv" elfogadását támogatja, amely - mint fogalmazott - "kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein", ez pedig "Székelyföld autonómiájához vezet".

Az EMSZ hangsúlyozta: a szabad nyelvhasználat, "mellyel az államelnök riogat", nem veszélyforrás, hanem Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumokban is biztosított jog. A szövetség szerint a mostani tervezet semmivel sem biztosít több jogot, mint amennyit Románia a nemzetközi dokumentumok ratifikálásával már elfogadott.

PestiSracok facebook image

- áll a nyilatkozatban.

Az EMSZ szerint Klaus Iohannis "végleg kiírta magát a civilizált, európai politikusok sorából, s méltatlanná vált tisztsége betöltésére". Az államfő - a társelnökök szerint - bebizonyította: nem kíván a korábban rá nagy számban szavazó erdélyi magyar közösség államelnöke lenni.

- áll az állásfoglalásban.

Az EMSZ arra kérte mindazokat, "akik elítélik az államelnök uszítását", hogy aláírásukkal támogassák a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezést.

- áll a Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök által jegyzett állásfoglalás végén.

Klaus Iohannis arra a törvénytervezetre utalt hétfői nyilatkozatában, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tavaly októberben nyújtott be a parlamentben. A tervezet kisebbségi fejezetében elsősorban azokat az anyanyelvhasználati jogokat foglalja össze, amelyeket a román parlament a közigazgatási törvénykönyv részeiként 2018-ban már elfogadott, de a törvénykönyv egésze nem állta ki az alkotmányossági próbát. A tervezet benyújtását az RMDSZ azért látta szükségesnek, mert a Dancila-kormány az alkotmánybírósági elutasítás után tavaly sürgősségi kormányrendelettel léptette életbe a közigazgatási törvénykönyvet, de ebből már kihagyta a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó részeket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.