Pesti Srácok

Az olaszok szegényen, magukra hagyottan és dühödten lépnek ki a karanténból

Az olaszok szegényen, magukra hagyottan és dühödten lépnek ki a karanténból

Százötvenhárommal emelkedett a halottak egy nap alatti száma Olaszországban a polgári védelem szombat esti adatai szerint, és így elérte a 31 763-t. A mindennapi élet hétfőre tervezett újraindulása előtt a járványgörbe lefele ível, kivételt továbbra is Lombardia jelent.

A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 242-höz képest, és kétszáz alá süllyedt. Utoljára május 4-én volt ez a szám kétszáz alatt. Az aktív fertőzöttek száma több, mint ezernyolcszázzal csökkent a korábbi több, mint négyezer után, és elérte a 70 187-t. Közülük valamivel több, mint 10 ezren vannak kórházban; az intenzív osztályon kezeltek száma 775-re csökkent. A gyógyultak száma túllépte a 122 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 224 760-t. A gócpontnak számító Lombardiában is jelentősen csökkent a halottak száma, amely egy nap alatt 39 volt a korábbi 115-höz képest. A huszonnégy óra alatt szűrt fertőzötteké viszont 399-re emelkedett az egy nappal ezelőtti 229 után. A tízmilliós tartományban 84 ezer fölött van a diagnosztizált fertőzöttek száma, túllépte a 15 ezret a halottaké.

Hétfőtől újraindul az élet Olaszországban; több, mint két hónap után engedély nélkül lehet mozogni, közlekedni, június 3-ig egyelőre csak a tartományokon belül. Engedélyezett lesz a barátok közötti találkozás, de a csoportosulás elkerülésével. Megnyitják a kereskedelmet, vendéglátást, szállodákat, piacokat, játszótereket, strandokat, múzeumokat és templomokat is. Kötelező lesz a szájmaszk használata, többek között az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a taxikban, valamint a strandok és a szállodák közös tereiben is. Fel lehet keresni a hétvégi házakat, kötelező lesz a helyfoglalás a múzeumokban és strandokon is, amelyeknek tizennégy napig meg kell őrizni a vendégek névsorát. Nem engedélyezettek a büféasztalok, a kávéházakban és a fodrászatokban a közös újságok olvasása, készpénz helyett kártyahasználatot szorgalmaznak. A római kormány legalább egy méterben szabta meg a személyek közti biztonsági távolságot, amit helyszűke miatt számos üzlethelység, presszó, fodrászat sem tud betartani. Az óvintézkedéseket betartó munkaadókat nem terheli polgári és büntetőjogi felelősség az alkalmazottak vagy vendégek esetleges fertőződése esetén, a szabálysértőket 400-tól 3000 euróig terjedő bírsággal sújthatják.

A mintegy 350 ezer olaszországi kereskedelmi, vendéglátási, idegenforgalmi, szolgáltatási vállalkozást tömörítő Confesercenti adatai szerint tíz üzlethelységből hétfőtől csak hat fog újranyitni. A több hetes bevételkiesés miatt nem minden vállalkozás képes újraindulni a fertőtlenítés, valamint az óvintézkedések költségeit is kifizetve. Az olasz szállodások szövetsége úgy számolta, hogy külföldi turisták nélkül hatvan százalékkal esik vissza a szállodák forgalma.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Giuseppe Conte olasz kormányfő. A kormányközeli La Repubblica napilap úgy látta, az olaszok "szegényen, magukra hagyottan és dühödten" lépnek ki a karanténból. Róma főpolgármestere, Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa szerint a városokat "társadalmi forradalom" fenyegeti. A járványgörbe alakulását naponta és tartományok szerint ellenőrzik, esetleges erősödés esetén ismét szigorítják az óvintézkedéseket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.