Az ügyészség börtönben tartaná Sztojka Ivánt, de bűntársai egyelőre szabadlábon garázdálkodhatnak

A Fejér Megyei Főügyészség kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta a Cozma-gyilkosság vádlottjaként hírhedté vált Sztojka Iván letartóztatásának a meghosszabbítását – derül ki az ügyészség csütörtöki közleményéből.
Az ügyészség szerint Sztojka
az eljárás tárgyát képező cselekményeket visszaesőként, feltételes szabadsága hatálya alatt állva követte el. Figyelemmel a gyanúsított előéletére, valamint arra, hogy a cselekményt hosszabb időn keresztül, folytatólagosan követte el, tekintetében a bűnismétlés reális veszélye fennáll. Alaposan feltehető továbbá, hogy a férfi a sértettet megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, a bizonyítás meghiúsítására törekedne.
Ahogy arról pár napja beszámoltunk, a börtönben azóta nevet változtató Sztojkát emberkereskedelemmel gyanúsították meg, miután a gyanú szerint 2019 márciusa és nyara között prostitúcióra bírt rá egy dunaújvárosi nőt, akitől a bevételét elvette és abból fedezte saját életvitelét. A rettegett enyingi férfi és három társa ellen korábban kerítés és kitartottság miatt indult eljárás, ám Sztojka esetében a kerítést hétfőn átminősítették kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelemre.

Úgy tudjuk, Sztojka Iván társai (őket bűnsegédlettel gyanúsítják) ügyében korábban nem is indítványozták a letartóztatás elrendelését, így ők azóta sincsenek börtönben.
Sztojka Iván a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottjaként vált hírhedtté. Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott kiváló játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg (részletek itt). A férfi végül tizenhárom évet kapott, ám 2018 nyarán kedvezménnyel szabadulhatott. Sztojka kiszabadulásával összefüggésben a Szombathelyi Törvényszék sajtóközleményt is kiadott, amiben megmagyarázták, miért engedték ki idő előtt a rettegett enyingi bűnbanda egyik tagját. A bíróság szerint Sztojka “társadalomba való reintegrációja megfelelő”. Vettük észre…