Pesti Srácok

Biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik a spanyol kormány

null

Biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik a spanyol kormány, amellyel lehetővé tenné, hogy az ország egyes térségei már júniusban fogadhassanak turistákat külföldről – közölte a turizmusért felelős miniszter az EFE spanyol hírügynökségnek adott szombati interjúban.

Reyes Maroto elmondta: az eddigi elképzelések szerint a Kanári- és a Baleár-szigetekre június közepétől érkezhetnének vendégek Németországból és a skandináv országokból.

– hangsúlyozta, hozzátéve: ez indokolja, hogy a brit turisták nem szerepelnek ebben a tervben, noha általában minden évben a szigetországból látogatnak a legtöbben Spanyolországba. A Kanári-szigetek közül El Hierro, La Gomera és La Graciosa, illetve a Baleár-szigetek közül Formentera jövő hétfőn már a járványügyi korlátozások enyhítésének utolsó, hármas fázisát kezdheti meg. Várhatóan két hét múlva teljesen feloldják az intézkedéseket. A többi sziget egy hét csúszással követheti az élmezőnyt.

PestiSracok facebook image

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát. A spanyol kormány korábban azt közölte, hogy kedvező járványügyi helyzet esetén júliustól nyitja meg az országot a nemzetközi turizmus előtt, de ennek dátumát még nem pontosította, és az sem tisztázott, hogy minden területet egyformán érint-e, hiszen jelenleg eltérő a készültség szintje még a tartományokon belül is.

Az egészségügyi minisztérium szombati jelentése szerint 271-gyel emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma az elmúlt egy napban; eddig 239 228-an kapták el az új koronavírust. A fertőzöttek közül 27 125-en hunytak el, egy hét alatt 43-an, egy nap alatt pedig négyen veszítették életüket. A legtöbb, 68 740 esetet a madridi autonóm közösségben azonosították, ahol 95-tel nőtt ez a szám az elmúlt nap során. Madridot Katalónia követi 59 003 regisztrált fertőzöttel és 88 napi új esettel. A Kanári-szigeteken 2343-an kapták el a koronavírust, a fertőzöttek száma kilenccel nőtt 24 óra alatt. A Baleár-szigeteken 2137 esetet igazoltak, az elmúlt egy napban nem szűrtek ki újabb fertőzöttet.

VI. Fülöp spanyol király szombaton a spanyol fegyveres erők napja alkalmából videokonferencia keretében mondott köszönetet a hadseregnek, hogy az elmúlt hónapokban az "első vonalban harcolt" a koronavírus ellen egy "nagyon drámai és bonyolult" helyzetben. A járvány során a hadsereg végezte a közintézmények és közterületek fertőtlenítését; a biztonsági és tájékoztatási feladatok ellátása mellett bekapcsolódott a betegek és a halálos áldozatok szállításába is. Az uralkodó beszédében kiemelte a spanyol társadalom "erőfeszítését és áldozatát", amelynek köszönhetően "jelentősen javult" a járvány okozta helyzet, és az óvatosság további fenntartására figyelmeztetett.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: David Zorrakino/Europa Press

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.