Pesti Srácok

Donald Trump amerikai elnök "Obamagate"-ről írt

Donald Trump amerikai elnök "Obamagate"-ről írt

"Obamagate"-ről írt a Twitteren hétfőn Donald Trump amerikai elnök, azt sejtetve, hogy demokrata elődje, Barack Obama részese volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó elleni vizsgálatának. Az elnök azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Flynn ügyvédje, Sidney Powell vasárnap interjút adott a Fox televíziónak, és abbéli meggyőződését fejtegette, hogy Obama is részese volt azon, általa összejátszásnak nevezett folyamatnak, amelynek során ügyfele ellen eljárást indítottak.

Flynn a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója volt, aki ellen a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás vizsgálata során indítottak nyomozást, mert 2016 végén és 2017-ben Washingtonban találkozott Szergej Kiszljak akkori orosz nagykövettel, és erről nem mondta el az igazat. Flynn együttműködött a nyomozó hatóságokkal, és első ügyvédje tanácsára elismerte, hogy a találkozókról nem tájékoztatta Mike Pence alelnököt, illetve később a nyomozókat sem. Együttműködése fejében büntetlenséget ígértek neki, ám az ügyészek megváltoztatták álláspontjukat, és hamis tanúzás miatt vádat kívántak emelni ellene.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó új ügyvédje azonban új bizonyítékokat tárt fel, amelyekből az látszott kiderülni, hogy a nyomozók csapdát állítottak. Nyilvánosságra hozták az igazságügyi minisztérium egyes dokumentumait is, amelyek szerint Flynn ellen lezárták a nyomozást, tisztázva őt minden feltételezett vád alól, de az FBI egyik vezető munkatársa, Peter Strzok - aki a Demokrata Párt egyik ismert anyagi támogatója is volt - ennek ellenére elrendelte a nyomozás folytatását.

William Barr igazságügyi miniszter múlt csütörtökön bejelentette, hogy a tárca vissza is vonja a vádemelési javaslatot. Trump pedig arról számolt be, hogy akár ismételten kormányzati posztot is kínálhat Flynnek.

PestiSracok facebook image

Trump hétfőn több Twitter-bejegyzést is szentelt az ügynek. Egyikben azt írta, hogy az általa Álmatag Joe-nak nevezett Joe Biden volt demokrata alelnök, illetve várható idei elnökjelölt irányította a Flynn elleni vádaskodást. Az Obama-adminisztrációt pedig "az Egyesült Államok legkorruptabb kormányzatának" minősítette.

Egy másik bejegyzésében úgy fogalmazott: "az Obamagate kismiska a Watergate-hez képest". Egy harmadik bejegyzésében pedig azt írta, hogy az FBI "Trumpot üldözve szélhámoskodott".

MTI; Fotó: MTI/EPA/Abaca/Pool/Yuri Gripas

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.