Pesti Srácok

Donald Trump gratulált a sportélet újraindításához

Donald Trump gratulált a sportélet újraindításához

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke gratulált a sportélet újraindításáért a UFC-nek, a kevert harcművészet (MMA) legrangosabb szervezetének. A Jacksonville-ben rendezett szombat esti visszatérő gálán bejátszották Trump korábban rögzített köszöntőjét, amelyből ismét kiderült, fontosnak tartja a sportesemények újrakezdését. Az elnök úgy fogalmazott, a távolságtartás és az összes többi szabály betartása mellett szükség van a sportra, majd gratulált Dana White UFC-elnöknek és szervezetének.

A zárt kapuk mögött rendezett gála az első MMA-esemény volt az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatti csaknem két hónapos kényszerszünet után. Az eseményre New Yorkban került volna sor április 18-án. Néhány órával a kezdés előtt az egyik harcos, a brazil Ronaldo "Jacare" Souza, valamint két segítője is pozitív koronavírus-tesztet produkált, így a Uriah Hall elleni mérkőzése elmaradt.

Dana White korábban úgy fogalmazott, Donald Trump azt szeretné, hogy a visszatérő gála példaként szolgáljon a sportvilág valamennyi szereplője számára, ezért a többi összecsapást nem akarta törölni. A gála főmérkőzésén a könnyűsúly veretlen világbajnoka, az orosz Habib Nurmagomedov helyére beugrott amerikai Justin Gaethje meglepetésre legyőzte honfitársát, Tony Fergusont, aki nyolc év után kapott ki ismét.

Forrás és kiemelt kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.