Pesti Srácok

Egy magyar kutató áttörést érhetett el a koronavírussal fertőzött betegek gyógyításában

null

Minden túlzás nélkül emberéletek százait, ezreit mentheti meg egy, a koronavírus elleni harcban forradalmian új megközelítést alkalmazó magyar találmány. Baranyi Lajos, Amerikában élő magyar kutató elsőként a Magyar Nemzetnek számolt be a jó eséllyel világszenzációnak számító szabadalmáról, amely képes meggátolni a vírusfertőzés által kiváltott túlzott immunreakciót, az úgynevezett citokinvihart és a nyomában kialakuló súlyos tüdőgyulladást.

Nem a vírus, hanem a szervezet abnormális immunválasza jelenti ránk nézve az igazi veszélyt; ez a valódi probléma, amivel az emberiség jelenleg szembenéz – ebből az első hallásra meglepő megállapításból indult ki Baranyi Lajos biológus-immunológus professzor, és ezért egy, az eddigiektől teljesen eltérő útját választotta a Covid–19 elleni harcnak. Mint a Magyar Nemzetnek kifejtette, az igazi probléma ez, amit valójában nem is a vírus okoz, hanem az az abnormálisan erős immunválasz, amit főként az idősek és a krónikus betegek szervezetében a fertőzés kivált. Ezt nevezik citokinviharnak.

– magyarázta a lapnak a kutató. A professzor azonban már hosszú ideje foglalkozik a problémával, mivel hasonlóval egyebek mellett az amerikai hadsereg felkérésére kidolgozott mesterséges vér előállítása kapcsán is szembesült. Mint elmondta, az utóbbi húsz évben már szisztematikusan kereste a citokinvihar gyenge pontjait. Ezeket végül sikerült beazonosítania, majd aktív peptideket, vagyis fehérjemolekulákat fejlesztenie ellenük. Ezek nem toxikusak, nincs mérgező bomlástermékük sem, nem halmozódnak fel a szervezetben, pár óra alatt elbomlanak. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kompromittálják az immunrendszert, az továbbra is aktív marad, csak a túlaktiválódását fojtják le. Fontos tulajdonságuk még, hogy miután vírusfüggetlenek, nem tud kialakulni velük szemben rezisztencia. Baranyi Lajos ezekből a hatóanyagokból egy kombinált terápiát fejlesztett ki, amelynek részleteit addig nem hozza nyilvánosságra, amíg a szabadalmi eljárás nem zárul le. A lényegéről annyit azonban elárult, hogy a hatóanyagok között a citokinvihart megakadályozó aktív fehérjemolekulák mellett egy, a sebgyógyulást serkentő és a tüdőkárosodást okozó fibrózist gátló anyag is van. A kezelés a gyakorlatban egy öt napig tartó infúziós vagy bolus (nagy dózisú) injekciós terápia, ami a labor- és állatkísérletekben egyértelműen hatékonynak bizonyult.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Gilead Sciences

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.