Pesti Srácok

Egyelőre nem okozott csődhullámot a járvány, „bajban” a cigarettacsempészet

Egyelőre nem okozott csődhullámot a járvány, „bajban” a cigarettacsempészet

Március végén nem látszott a csődhullám a cégstatisztikákban, a cigarettacsempészek viszont „bajba” kerültek a határok lezárása miatt, a Ferihegyről pedig 12 gép indult el, ami növekmény, de össze sem lehet hasonlítani a járvány előtti reptéri forgalommal.

A Bisnode adatai szerint a koronavírus okozta járvány az első negyedévben még nem éreztette hatását a cégstatisztikában: március végéig 9519 cég szűnt meg, ami 14 százalékkal kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában, az 1306 felszámolás pedig 16 százalékos visszaesést jelez – olvasható a Világgazdaság hétfői számában.

A 4200 kényszertörlés 5 százalékos csökkenésnek számít. Ugyanakkor a bázishoz képest 57 százalékkal, 4600 fölé nőtt a végelszámolások száma. Mindemellett 3 százalékkal kevesebb, alig 7500 új vállalkozás alakult. Az ágazatok közül csak az építőipari cégek száma emelkedett számottevő mértékben, igaz, a legtöbb felszámolás és kényszertörlés is ezt az ágazatot érintette.

Március végén 486 962 működő cég volt Magyarországon, 7900-zal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

PestiSracok facebook image

Kevesebb feketepiaci cigarettát találtak idén a pénzügyőrök

Az év első három hónapjában hatmillió szál cigarettát vont ki a feketepiacról az adóhivatal, ami jóval alulmúlja a tavalyi első negyedéves értéket; a csempészet visszaszorulásában a karanténviszonyok játszhattak szerepet – írja hétfői lapszámában a Magyar Nemzet.

Több mint 4500 alkalommal intézkedtek január eleje és március vége között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei, pénzügyi nyomozói a cigaretta feketepiacának szereplői ellen. A rajtaütésekben hatmillió szál illegálisan behozott vagy itt előállított cigaretta, valamint több mint 1,6 tonna dohány került elő. A lefoglalt cigarettatételek értéke 400 millió forintot tett ki, a dohány értéke pedig meghaladta a 100 milliót.

A tavalyi első három hónaphoz képest 40 százalékkal kevesebb cigarettát foglaltak le az idén, amihez hozzájárulhatott, hogy a koronavírus-járvány miatt sok helyen lezárták a határokat és kijárási korlátozásokat vezettek be, kisebb lett az áruforgalom, de nagyobb a hatósági jelenlét, így pedig nehezebbé vált a különféle illegális áruk nemzetközi mozgatása. Ez a drogpiacon is érződik: mivel körülményessé vált a csempészés, akadozik az anyagutánpótlás, emiatt pedig már idehaza is drágul az illegális szer - olvasható a Magyar Nemzetben.

Ébredezik a repülés

Növekszik a járatok száma a ferihegyi repülőtéren, hétfőn már 12 járat indul – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kommunikációs vezető elmondta, a járvány előtt naponta 300-350 repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, körülbelül 40-45 ezer utassal, ez áprilisban 2-5 járatra és 150-200 utasra csökkent.

– tette hozzá.

A repülési feltételek változatlanok: az utasoktól azt kérik, hogy egyedül és maszkban lépjenek be a terminál területére, kézfertőtlenítőt biztosítanak a helyszínen. Kérik továbbá, hogy az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladást használják - mondta.

A kommunikációs vezető szerint az egymástól való helyes távolságot matricák jelzik a repülőtéren, és a terminálon is csak minden második széket lehet használni.

Kitért arra is, a repülőtér nem zárt be az elmúlt hónapokban, viszont utasai 99 százalékát elvesztette; az előrejelzések szerint fokozatosan, de nagyon lassan áll majd vissza az utasszám a járvány előtti szintre. Tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az idén 17 millióra számítottak, de várhatóan csak 10-11 millió lesz. A tavalyi utasszámot valószínűleg csak 2022-ben érhetik el.

(MTI)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.