Pesti Srácok

Egyiptom az egészségügyi katasztrófa felé tart az orvosok szakszervezete szerint

null

Közelgő "egészségügyi katasztrófára" figyelmeztetett hétfőn az egyiptomi orvosok szakszervezete, amely "tétlenséggel és hanyagsággal" vádolta a kormányt az ágazat dolgozói körében terjedő koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eljárása miatt.

A szakszervezet figyelmeztetett: az egészségügyi rendszer esetleges teljes összeomlásához vezethet, ha az illetékes minisztérium továbbra is kitart "passzivitása és hanyagsága" mellett, ami katasztrófát jelentene. A SARS-CoV-2 nevű vírus több, mint 350 orvost fertőzött meg, és 19-en haltak bele a szövődményekbe az országban a közlemény szerint. Csak vasárnap négy orvos vesztette életét.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már márciusban figyelmeztetett, hogy Egyiptomban az ismert fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó. A szakszervezet azzal fenyegetett, hogy "hanyagságból elkövetett emberölés" gyanújával bepereli az egészségügyi minisztériumot. Egyiptomban hivatalosan 17 265 esetet tartanak nyilván, a halálesetek száma 764.

A világjárvány kezdete óta a szervezet többször is figyelmeztette a hatóságokat az ápolókat fenyegető veszélyekre, akiknek elégtelen a felszerelésük és nincsenek felkészítve a vírusos betegek ápolására. A hétfői, éles hangú közleményt azután adták ki, hogy szombaton a fertőzésben elhunyt Valíd Jahíja 32 éves orvos, aki hiába kért egy ágyat egy karanténkórházban. Május eleje óta túlzsúfolt a 17 elkülönítő kórház - közölte a minisztérium, amely most készít elő több tucat intézményt a koronavírusos betegek fogadására.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.