Pesti Srácok

Egymillió forint jár annak, aki segít elkapni a férfit, aki kirabolta a pécsi pénzintézetet

Egymillió forint jár annak, aki segít elkapni a férfit, aki kirabolta a pécsi pénzintézetet

Nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi pénzintézet kirablásának ügyében.

A rendőrség beszámoló szerint az elkövető 2020. május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a férfi korábban is járt már a pénzintézetben. Akkor is feltehetően ugyanazt a ruházatot viselte, mint az elkövetéskor. A korábbi felvételen az is látszik, hogy egy sötétkék póló volt rajta, amelyen valószínűleg egy „Jordan” felirat szerepelt. A nyomozók azt is megállapították, hogy mindkét alkalommal feltehetően egy sötétszürke vagy sötétbarna túracipőt viselt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöld számán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.

Forrás: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.