Pesti Srácok

Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete

Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete

Elkészült a jövő évi költségvetési törvény tervezete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán kedden. A közlés szerint, amely egy rövid mondatból áll, a kormány szerdán tárgyalja a 2021-es költségvetési törvény tervezetét.

A honlapon a tájékoztatást két képpel egészítették ki. Az "előtte" címet viselő Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja egy hosszú tárgyalóasztal előtt, amely tele van iratokkal, vele szemben a pénzügyminiszterrel, alatta, az "utána" címet viselő képen Varga Mihály az üres asztal mögött újságot olvas.

Forrás: Varga Mihály Facebook oldala

A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat. A magyar gazdaságpolitika továbbra is elkötelezett a felzárkózási folyamat mellett, amelyet a versenyképesség javításával, az adócsökkentések folytatásával és a felelős költségvetési gazdálkodás fenntartásával kíván elérni a kormány - írta a PM. A programban alapforgatókönyvnek azt nevezték, hogy az idén 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz, majd jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

PestiSracok facebook image

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések és annak gazdasági hatásai miatt az államháztartási hiány az idén a GDP 3,8 százaléka lesz, ami jövőre 2,7 százalékra csökken.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.