Pesti Srácok

Ezért van mindig egy üvegangyalka Orbán Viktor asztalán

null

A miniszterelnök közösségi oldalaira kitett képeken megfigyelhető, hogy mindig szerepel egy üvegből készült angyalka az íróasztalon. A kormányfő mellett dolgozó forrásoktól kiderült, hogy egy igen szomorú emlék köti Orbán Viktort a tárgyhoz.

Utoljára akkor lehetett látni az angyalkát, amikor Orbán Viktor bejelentette a Karmelita kolostorban a kijárási korlátozások enyhítését. A Blikk megtudta a miniszterelnökhöz közel álló forrásoktól, hogy amikor a Parlamentből a Karmelitába költözött a kormányfő, két tárgyhoz ragaszkodott: a gyerekeiről készült fotóhoz, illetve ehhez a kis üvegdíszhez.

– mesélte a kormányfő egyik kollégája, aki szerint Szalay Annamária temetése után – amelyen Orbán Viktor mondta a gyászbeszédet –, odalépett hozzá az elhunyt egyik barátja és egy borítékot adott a miniszterelnöknek.

PestiSracok facebook image

– mondta Szalay Annamária barátja Orbán Viktornak. A borítékban három dolog volt: Szalai érettségi fényképe, a Fidesz-tagkártyája, valamint egy üvegből készült angyalka, amely a kórházi ágyán vigyázott a nagybeteg Szalaira.

– fogalmazott a Karmelitában dolgozó informátor.

Forrás: Blikk

Ajánljuk még