Pesti Srácok

Farage: Mi magunk importáltuk a koronavírust

Farage: Mi magunk importáltuk a koronavírust

A koronavírus miatti határzárak ellenére százasával érkeznek az illegális bevándorlók az Egyesült Királyságba. Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője szerint az illegálismigránshajó-botrány sokkal nagyobb, mint azt bárki hinné. Elmondta, hogy a média által szinte teljesen elhallgatott statisztikák csak töredékét mutatják a valóságnak, és a cselekvés hiánya miatt a britek lehetővé tették a koronavírus importálását az országba.

A Times írta meg először, hogy a koronavírus miatti határzárak ellenére százasával érkeznek az illegális bevándorlók az Egyesült Királyságba. A Belügyminisztérium adatai szerint márciusról áprilisra mintegy 550 migráns kelt át hajóval Franciaországból a Csatornán, azonban a cikk rámutat, hogy ez nem számol azokkal a személyekkel, akiket a francia partiőrség elkapott a francia oldalon. Nigel Farage a Brexit Párt vezetője arra mutatott rá továbbá, hogy ez a botrány, amit ő a brit határvédelem elégtelenségének tud be, sokkal kiterjedtebb és nagyobb, mint azt bárki gondolná, hiszen az elfogott bevándorlók mind nappal érkeztek, ezért ki tudja, hány migráns ért át sikeresen az éjszaka leple alatt. Rámutatott továbbá, hogy az embercsempészet olyan jól működik, hogy már nemcsak lerakják az "utasokat" a parton, de a csempészek még a hajóikat is megmenthetik. Hozzátette: a hivatalos adatok bár 550 emberről számolnak csak be, arról sincsen tudomása, hogy őket visszaküldték volna Franciaországba.

A Times cikke még csak pedzegette, de a határőrség amiatt is aggódott, hogy nem tudják ellenőrizni az őrizetbe vett bevándorlók koronavírus-fertőzöttségét, hiszen a vírus lappangási ideje két hét, ráadásul aki hajón érkezik, az amúgy is átfagy az úton és a nátha minden tünetét produkálja. Farage csütörtökön már arról beszélt, hogy ha végre kivizsgálják az esetet, "mindenki meglátja majd, hogy mi importáltuk ezt a betegséget és a brit kormány nem tett ellene semmit". Elmondta, hogy számtalan, a tengerparton élő brit állampolgár kereste fel őt, hogy biztosítsa: a helyzet valóban rosszabb, mint a számok mutatják, és "teljes médiacsend van" ezzel kapcsolatban.

Egyféleképpen lehet kezelni ezt az esetet – jelentette ki, felidézve az egykori Tony Abbott-féle ausztrál bevándorlási modell előírásait, miszerint, aki illegálisan érkezik az országba, az nem kaphat menekültstátuszt és azonnal visszafordítják. Úgy véli, a jelenlegi brit rendszer tehát nem működik, és pusztán "egy nagyon-nagyon erős ösztönző" az embereknek, hogy fizessenek a bűnbandáknak, mert szó szerint mindenki maradhat.

PestiSracok facebook image

Forrás: v4na.com; Fotó: v4na.com

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.