Pesti Srácok

Felfüggesztettett kapott egy közterület-felügyelő, mert megütött egy embert

Felfüggesztettett kapott egy közterület-felügyelő, mert megütött egy embert

Egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy közterület-felügyelőt, aki megütötte egy pártaktivista hozzátartozóját – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a 46 éves közterület-felügyelő tavaly májusban intézkedett a III. kerületi Pethe Ferenc téren, ahol egy gépkocsi a járdán állt. Az autóban egy párt aktivistái ültek, akik egy bejelentett, európai uniós választási kampányrendezvény miatt voltak a helyszínen. A vádlott és az aktivisták között nézeteltérés alakult ki, mivel a közterület-felügyelő nem tartotta szabályosnak a parkolást. A vádlott átvette a rendezvény bejelentését igazoló iratot, és fényképet akart készíteni róla. Az egyik aktivista azonban arra hivatkozott, hogy azon személyes adatok találhatók, ezért visszakérte. Ekkor érkezett a helyszínre az egyik aktivista hozzátartozója, aki megpróbálta visszavenni a bejelentőlapot, de ekkor a vádlott arcon ütötte őt. A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a közterület-felügyelő ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést. A bíróság a vádirat alapján a férfira egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyészség a döntést elfogadta – áll a közleményben. A végzés az MTI információja szerint nem jogerős, mert a vádlott védője tárgyalás tartását kérte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.