Pesti Srácok

Fiatalokkal üzente meg Gyurcsány Kocsis Máténak, amit ő maga nem mer kimondani

Fiatalokkal üzente meg Gyurcsány Kocsis Máténak, amit ő maga nem mer kimondani

Kedves Kocsis Máté! Mi, fiatalok idén leszünk huszonegynéhány évesek. Egy ideje már követjük a politika világát, és nem tetszik, amit látunk. Ugyanis mi tudjuk, ki az igazi Orbán Viktor” – írja Facebook-bejegyzésében állítólagos fiatalok üzenetét tolmácsolva Gyurcsány Ferenc. Kocsis Máté Gyurcsány válaszára reagálva elmondta, a Dk elnöke "gyáva módon fiatalokat tolt maga elé, velük mondatta el, amit ő nem mert".

A DK elnöke a Fidesz frakcióvezetőjének kedden megjelent Facebook-posztjára reagált, amelyben Kocsis Mátér arról írt, hogy azok, akik "2006-ban ugyanannyi idősek voltak, mint az ő gyerekei nem emlékezhetnek arra, hogy ki is valójában az igazi Gyurcsány Ferenc".

Gyurcsány Ferenc videóüzentére Kocsis úgy reagált, Gyurcsány "gyáva módon fiatalokat tolt maga elé, velük mondatta el, amit ő nem mert".

PestiSracok facebook image

– írja a politikus.

Forrás: atv.hu; Fotó: Facebook
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.