Pesti Srácok

HÖOK: a tanórák 42%-át a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással

null

Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon - írja a HÖOK MTI-hez eljuttatott közleményében.

A kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette. A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak - írják. A HÖOK szerint jelen helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, amelyre mind a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, mind a Diákhitel Plusz jó megoldást jelenthet.

A közleményben leszögezik, hogy a teljes kutatási eredményt a HÖOK a közeljövőben fogja közzétenni. A szervezet fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás velünk marad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. A téma összetettsége okán a HÖOK további kérdőíveket is fog készíteni annak érdekében, hogy a hallgatók véleményét minél szélesebben megismerje, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről - vázolták fel.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: elearning.co.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.