Pesti Srácok

ITM: Több, mint 450 ötlet érkezett a COVIDEA ötlet- és startup- versenypályázatra

ITM: Több, mint 450 ötlet érkezett a COVIDEA ötlet- és startup- versenypályázatra

Több, mint 450 ötlet és projektjavaslat érkezett a "COVIDEA" online pályázatra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az ITM szakpolitikai támogatásával áprilisban hirdette meg a COVIDEA ötlet- és startupversenyt. A kiírók a koronavírus által előidézett rendkívüli helyzetben a járvány leküzdését és az új kihívások kezelését segítő elképzeléseket, megoldásokat vártak témától és szakterülettől függetlenül. A tárca szerint a felhívás a vártnál is nagyobb érdeklődést váltott ki: a május 7-i beadási határidőig magánszemélyek, kis- és középvállalkozások, illetve kutató-fejlesztő intézmények 458 ötletet és projektjavaslatot nyújtottak be. A közleményben Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: az innováció ösztönzése most fontosabb, mint bármikor korábban, hiszen elengedhetetlen az eredményes védekezéshez és Magyarország újraindításához is. Hozzátette: a pályázaton a 20 leghasznosabbnak és legígéretesebbnek ítélt ötlet vagy projekt nyer támogatást a majdnem 60 millió forintos keretösszegből a gyors megvalósításhoz. Schanda Tamás arról is beszámolt, hogy bár az adatok feldolgozása még zajlik, már most látható, hogy a pályázatok majdnem fele az egészség- és orvostudomány különböző területeit érinti.

– fűzte hozzá. Az online pályázati felhívásra egyszerűsített formában lehetett jelentkezni egy rövid projektbemutató dokumentum beküldésével, amelyhez az ötletgazdák fotókat, videókat vagy prezentációkat is csatolhattak. Az értékelés rövidesen megkezdődik, a döntőbe jutó pályázók rövid bemutatkozó videóban fejthetik ki még részletesebben javaslataikat, amelyeket az innovációs ökoszisztéma öt elismert szaktekintélyéből álló zsűri értékel. A pályázatról részletes tájékoztatás az NKFIH honlapján olvasható – áll az ITM közleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.