Itt van, hogyan szembesítette Orbán Balázs az igazsággal Vadai Ágnest

„a magyarság örül önmagának, kedve telik önmagában, szereti azt, ami magyar…”

A nehézség, amivel Ravasz szembesült, hasonló ahhoz a problémához, amivel mi magunk is szembenézünk. Ravasz is rájött, a magyarokat nem lehet pusztán nyelvi, faji, történelmi, demográfiai vagy ideológiai alapon meghatározni. Így hát arra jutott, hogy magyar az, aki magában a magyarságot, mint értéket képes felfedezni. Döbbenetes belegondolni, mennyire befogadó definíció és magatartás ez: a magyarságnak kedve telik önmagában!

Éppen ezért elgondolkodtató, hogy Önök miért használják oly' sokszor pejoratív értelemben a „magyar” jelzőt! Átolvasva az elmúlt 30 évből jónéhány baloldali beszédet és publicisztikát – köztük sokat az Ön pártelnökétől –, azt láthatjuk, hogy Önöknél a magyarság fogalmához jellemzően olyan jelzők társulnak, mint „provinciális”, „mucsai”, „elmaradott”. Széles körben elterjedt kifejezés továbbá az úgynevezett „magyar mentalitás”, amellyel – ha jól értem – valamiféle retrográdságot kívánnak kifejezni.

Nem tűnik úgy, hogy örömüket lelnék saját magyarságukban.

Inkább – felzárkózás címszó alatt – feladnák azt. Önöknek igazából mindegy is, hogy az aktuális mintaadó kultúrnép vajon a szovjetorosz vagy a nyugat-európai.

Tisztelt Képviselő Asszony! Az önök pártja által propagált Európai Egyesült Államok eszméje sem szól egyébről, minthogy „hagyjuk már ezt az idejétmúlt nemzetet és államát, oldódjunk fel az európai népek nagy tengerében, legyen Budapest olyan, mint Brüsszel, legyenek a magyarok olyanok, mint a belgák.” Hansúlyosan nem flamandok vagy vallonok – belgák!

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy tudatosan el kellene tagadni minden negatívumot, ami a magyarsággal vagy Magyarországgal kapcsolatos. Ravasz ezzel kapcsolatban is gyönyörűen fogalmaz:

„Ki volna olyan balgatag, hogy édesanyját azért szeretné, mert szép, bájos, előkelő? Édesanyánkat azért szeretjük, mert az anyánk, s nem változtat a szeretetünkön, ha csak nem fokozza, az a tény, hogy csúnya, beteg, elhagyott és szegény.”

Ady munkáiból, akinek sorait Ön a felszólalása címében megidézett, épp a Ravasz-féle elvek tükröződnek vissza. Ő valóban betegnek és szegénynek látta a századforduló Magyarországát, de mégsem meghaladni, hanem éppenhogy megélni akarta magyarságát.
Ady sosem vallotta volna magáénak a „merjünk kicsik lenni” mentalitást, ami annyira jellemzi a mai ellenzéki pártokat. Ezért felesleges is képviselő asszonynak Ady szerepében tetszelegni, mert a valóság ledobja magáról ezt a szerepet!

Csakúgy, ahogy ledobta magáról akkor, amikor az Önök miniszterelnöke 2004-ben a határon túli magyarok ellen kampányolt, s ledobta magáról tegnap is, amikor Gyurcsány Ferenc előadta a nemzettel kapcsolatos ködös elképzeléseit. A volt miniszterelnök azzal vádolta a mostani kormánypártokat, hogy csak azokat a magyarokat képviselik, akik közvetlen kárvallottjai a Párizs környéki békéknek.

Szeretném tisztázni Önnel azt egyszer és mindenkorra, hogy: minden magyar ember közvetlen kárvallottja Trianonnak. Azok is, akik magyarként idegen fennhatóság alá kerültek, de azok is, akik az anyaországban maradtak.

Egyfelől azért, mert a történelmi Magyarország feldarabolásával egy olyan politikai, gazdasági, kulturális egység bomlott fel, amelynek keretei között minden adott volt a folyamatos gyarapodáshoz. Minden magyar ember, éljen határon innen vagy túl, ezen felemelkedés lehetőségétől fosztatott meg 100 éve.

Vesztese továbbá az egész kelet-közép-európai régió is a trianoni békeszerződésnek, mert egy olyan állam szűnt meg akkor, amely geopolitikai értelemben alkalmas lett volna arra, hogy ereje folytán másképpen alakítsa a régió XX. századi tragikus történelmét, vagyis azt, hogy nagyhatalmak ütköző-zónájává válunk. Magyarán szólva talán elkerülhető lett volna a német és szovjet megszállás, a holokauszt és a deportálások, a padlássörpés és a gulág, s az Önök elvbarátai és szellemi elődei sem bitorolhatták volna a hatalmak negyvenvalahány éven át Magyarországon.

És végül hadd emeljem ki: Trianon tragédiájának egyik legnagyobb vesztese maga a magyar liberalizmus, amely sikeres politikai rendszert volt képes működtetni a dualizmus korában, de amely az utókor szemében nem kis részben az 1918-as összeomlás egyik legnagyobb felelőse. Az a folyamat, amely során a liberalizmus mára ilyen mértékben erodálódott Magyarországon, Trianonnal vette kezdetét. A liberalizmus kudarcát egyébként az Ön mai nívótlan felszólalása is jól példázta.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne begyógyítani ezeket a sebeket. De ez Önökön is múlik. Ha nem viseltetnének ilyen heves ellenérzéssel a határon túli magyarság iránt, talán ez a stigma is lekerülne Önökről.

Sajnos, az ilyen felszólalások, mint a tegnapi és a mai, nem segítik ezt az ügyet.

Tanulják meg örömüket lelni saját magyarságukban.

Mi itt leszünk a túlparton és várni fogjuk Önöket.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"