Pesti Srácok

Járvány – Háromhavi tiszteletdíját ajánlotta fel Várpalota képviselő- testülete a rászorulók megsegítésére

Járvány – Háromhavi tiszteletdíját ajánlotta fel Várpalota képviselő- testülete a rászorulók megsegítésére

Háromhavi tiszteletdíját ajánlja fel a várpalotai képviselő-testület minden tagja a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyek és családok megsegítésére, jelentették be a hét elején Galambos Szilvia és Dobos Tamás önkormányzati képviselők. Az alappal a városi költségvetés védekezésre fordított összegét kívánják kiegészíteni. Galambos Szilvia önkormányzati képviselő, az összefogás egyik indítványozója kiemelte, a koronavírus-járvány az egész világot váratlanul érte, így fel sem lehetett készülni az új kihívásokra. Köszönöm a kezdeményezést és a felajánlást, amit a koronavírus járvány miatt bajba jutott várpalotaiak megsegítésére fogunk fordítani. A várpalotai képviselő-testület minden tagja lemondott három havi tiszteletdíjáról -egy önkormányzati képviselői alapot létrehozva - és így tettek a külső bizottsági tagok is, három kivétellel. Az utóbbiak esetében a jelenlegi jogkörömben eljárva intézkedtem a tiszteletdíj átcsoportosításáról a települési támogatások javára – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Campanari-Talabér Márta polgármester. Az idei rendhagyó érettségire készülve a város vezetése a várpalotai diák évekre emlékeztető szájmaszkot gyártatott az érettségizőknek.

A megbetegedések mellett a gazdasági helyzetünkben is jelentős változásokat hozott a járvány. Vannak családok, akiknek segítségre van szükségük, mert valamelyik családtag elvesztette az állását. Erre gondoltunk, amikor Dobos Tamás képviselőtársammal kezdeményeztük az alap létrehozását – mondta el a Fidesz-KDNP képviselőnője a Várpalotai Hírcentrumnak.A Fidesz-frakcióban rögvest támogatásra is találtunk, mindenki első szóra felajánlotta, hogy lemond a nemes cél érdekében a májusi, júniusi és júliusi képviselői tiszteletdíjáról, de azonnal így tettek a Fidesz által delegált külsős bizottsági tagok is. Azt gondolom, ismét egy olyan összefogásnak lehetünk szemtanúi, amelyre méltán büszke lehet Várpalota. Később a várpalotai képviselő-testület valamennyi tagja szinte egy emberként állt a jótékony célú kezdeményezés mellé – tette hozzá Dobos Tamás önkormányzati képviselő, aki szintén indítványozója volt az alap életre hívásának.

A segítségnyújtás egy úgynevezett krízistámogatás keretén belül, a Családsegítő Szolgálat koordinálásával valósul meg. Lesznek, akik pénzbeli támogatást kapnak, másokhoz élelmiszercsomagot juttatnak el, de ha a szakemberek úgy ítélik meg, az összeg az érintett család gondozójához is kerülhet, aki a lakhatással kapcsolatos költségeket tudja rendezni belőle – mondta Dobos Tamás, majd hozzátette, a járványhelyzet kényszerű velejárója az is, hogy a védekezési költségek fedezésére a kormány jelentős összeget, csaknem ötvenmillió forintot vont el a várpalotai önkormányzattól a helyi gépjárműadókból befolyt összegből. A várpalotai testület felelősségteljesen gondolkozik és szeretnének segítőkezet nyújtani mindenki bajba jutottnak. Ezt szolgálja a most életre hívott képviselői alap is.

PestiSracok facebook image

– írta hétfői Facebook-bejegyzésében Campanari-Talabér Márta polgármester. Az idei rendhagyó érettségire készülve a város vezetése a várpalotai diák évekre emlékeztető szájmaszkot gyártatott az érettségizőknek. Campanari-Talabér Márta az alkalomra az írta:

A várpalotai diák évekre emlékeztető szájmaszkot kaptak az idén érettségizők az önkormányzattól. Fotó: Facebook

Forrás: Várpalotai Hírcentrum/Facebook. Vezető kép: veol.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.