Pesti Srácok

Június elején megnyitja határait Olaszország az EU-állampolgárok előtt

Június elején megnyitja határait Olaszország az EU-állampolgárok előtt

Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként. A szóban forgó országok állampolgárainak az Olaszországba való belépés után karanténba sem kell vonulniuk, és nem kell igazolniuk, hogy mentesek a koronavírustól. Más országokból továbbra is tilos lesz majd belépni Olaszországba.

Az olaszországi korlátozások a legszigorúbbak közé tartoztak: egyebek között csak kivételes esetekben lehetett az országból ki, illetve az országba belépni. Olaszországot érintette először a legsúlyosabban a járvány Európában, és elsőként vezette be a szigorú kijárási korlátozásokat is a kontinensen. A szombat hajnali határozat értelmében június 3-ától válik teljesen szabaddá a mozgás országon belül is. Egyes tartományok szerették volna, ha ez előbb megtörténik, de Giuseppe Conte miniszterelnök nem engedett ennek a nyomásnak, elkerülendő a járvány egy második hullámát.

Egy korábbi döntés értelmében május 18-tól újraindul a kereskedelem, a vendéglátás, újranyitnak a templomok, a múzeumok és a strandok is, de továbbra is be kell tartani a szigorú higiéniai és távolságtartási szabályokat. Egyúttal hétfőtől lehetővé válik a tartományokon belüli szabad mozgás. A miniszterelnök szerdán az olasz gazdaság újraindítását célzó intézkedések bemutatásakor tiltakozott az ellen, hogy egyes uniós tagállamok kétoldalúra korlátozott megállapodásokkal akarják újranyitni egymás közötti határaikat. Szerinte ez az EU alapját képező közös piac felszámolását jelentené. Az ügy tisztázását sürgette az európai vezetők között. Conte egyebek között Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország és Dánia bejelentésére utalt, miszerint június közepéig újranyitni készülnek a szomszédos államokkal közös határokat. Kivételt Berlin és Bécs közlése szerint Olaszország és Spanyolország jelenthet, az indoklás szerint a továbbra is veszélyes járványhelyzet miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.