Pesti Srácok

Karácsony meggondolta magát: már a budapesti korlátozások feloldását kéri

Karácsony meggondolta magát: már a budapesti korlátozások feloldását kéri

Pálfordulás Karácsony Gergely módra: míg a főpolgármester múlt csütörtökön még azt mondta, egyetért azzal, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy Budapesten és környékén enyhítsék a korlátozó intézkedéseket, addig most már Orbán Viktornak címez levelet, amelyben követeli ezeket.

Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak, amiben azt kéri, hogy a korlátozásokat töröljék el, mert őt személy szerint zavarja, hogy a budapestiek nem utazhatnak például a Balatonhoz és ezért azonnal egyeztetni (értsd: fontoskodni) akar.

– írta a főpolgármester. A városvezető úgy fogalmaz, hogy Budapesten és Pest megyében a kormány továbbra is fenntartja a szigorú korlátozó intézkedéseket; ezzel kapcsolatban az a problémája, hogy a budapestiekre vonatkozó lakhelyelhagyási, utazási tilalomra vonatkozó kormányzati bejelentések sok esetben nem állnak összhangban a hatályos veszélyhelyzeti kormányrendeleti szabályokkal.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, majd továbbra is azt hangoztatta, hogy a legfertőzöttebb Budapest és Pest megye lakói úgy érezhetik, a kormány "bünteti" őket.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.