Pesti Srácok

Koronavírus – Az irodák állatbarát működését szüneteltetni kell

null

Az irodaházak üzemeltetői felkészültek rá, hogy a járvány enyhülésével egyre több dolgozó tér vissza a munkahelyére a home office-ból. A biztonságos munkakörnyezet fenntartása érdekében az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) speciális egészségvédelmi protokollt készített, és azt javasolta az üzemeltetőknek, hogy az irodaházakban a továbbiakban is tartsák fenn az egészség megóvását célzó intézkedéseket – nyilatkozta Takács Ernő, az egyesület elnöke az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a védekezésben a bérleményi területeken a bérlőknek is részt kell vállalniuk, a közös használatú területeken pedig be kell tartaniuk az óvintézkedéseket, amelyeket az IFK tagvállalatai már be is vezettek.

– hangsúlyozta. Ismertette, hogy a járvány kitörésekor az irodaterületet bérlő munkáltatók az irodaházakat "csökkentett üzemmódba" kapcsolták: Budapesten a korábbi létszám kevesebb, mint 30 százaléka dolgozott a munkahelyén; a többség home office-ban végezte munkáját, jelentősen hozzájárulva ezzel a járvány megfékezéséhez.

PestiSracok facebook image

– mondta Takács Ernő, hozzátéve, hogy az irodaházakban dolgozók egészségének védelméhez, a biztonságos munkakörnyezet fenntartásához folyamatos, fenntartható, tudatos és ésszerű szabályrendszer bevezetésére van szükség. Ismertette, hogy a járvány elején, az első fázisban az üzemeltetők plusz feladatai közé tartozott a kézfertőtlenítő pontok elhelyezése, az ütemezett takarítási ciklusok sűrítése és a tájékoztató transzparensek kihelyezése, továbbá a gépészeti rendszerek átállítása, a légkezelő berendezések és a liftek átprogramozása, valamint a vízhálózat kezelése. Hozzátette, hogy mindezek jelentős pénzügyi többletterhet jelentettek az üzemeltetésben a lecsökkent bérlői jelenlét mellett is. Takács Ernő hangsúlyozta, hogy a korlátozó rendelkezések enyhítése nyomán emelkedő irodai létszám újabb intézkedések sorozatát kívánja meg, a megfertőződés lehetőségének minimalizálása érdekében. Az IFK által kidolgozott javaslat alapján a távolságtartási szabályok miatt kiemelt fontosságú a közösségi terek átszervezése, például az éttermi asztalok számának csökkentése vagy a létszám korlátozása a lobbykban. Az IFK tagvállalatai minden irodaházukban javasolják és kezdeményezik a kézfertőtlenítő pontok kihelyezését, a kötelező maszk használatot a közös területeken, valamint a felvonók, lépcsőházak közlekedési rendjének átszervezését, a lift használat szabályozását.

– hangsúlyozta Takács Ernő. A jövőben várható intézkedések közé sorolta az elnök a beléptetési rendszerek fejlesztését (testhőmérséklet mérő rendszer kiépítését), és az érintésmentes közlekedés kialakítását a vendégek és a futárok fogadásánál. Az IFK elnöke kiemelte, hogy a gépészeti rendszerek az európai szakmai szervezet, a REHVA által kiadott ajánlás alapján biztonsággal működtethetők, a légkezelő berendezések átszabályozása mellett, gyakoribb és hosszabb szellőztetéssel, levegő-visszakeverés nélkül, a hűtési rendszerek fertőtlenítésével, rendkívüli szűrőcserékkel. Hozzátette, hogy a REHVA iránymutatása szerint a párásítás és a légkondicionálás gyakorlatilag nem befolyásolja a vírus terjedését. Megemlítette azt is, hogy ebben az időszakban a Legionella baktérium terjedésének megakadályozása az irodaépületekben továbbra is – a COVID-19 járványtól független – folyamatos üzemeltetői előírás és feladat, amelyet az irodaház üzemeltetők végeznek el minden évben. Takács Ernő arra is felhívta a figyelmet, hogy a járvány miatt nemcsak az üzemeltetési feltételek változnak, de az irodahasználati igények is módosulhatnak. Példaként említette, hogy a megkövetelt nagyobb munkaállomás-távolságok miatt egyes szektorokban már most tapasztalható a bérelt irodai területek növekedése, amelyet ugyanakkor a home office térhódítása némileg kompenzálhat. Kiemelte: már most egyértelmű, hogy a megváltozott körülmények teljes mértékben átírják a normál üzemelési körülményeket, jelentős többletterhet hárítva az üzemeltetőkre.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.