Pesti Srácok

Közel négy és félmillió ember áll ismét munkába Olaszországban

Közel négy és félmillió ember áll ismét munkába Olaszországban

Újra megugrott, 474-gyel nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma egy nap alatt Olaszországban, és így elérte a 28 710-t – közölte szombat este az olasz polgári védelmi hatóság.

A halottak száma több, mint kétszáz fővel nőtt a korábbi 269-hez képest. Az utóbbi két napban fordult elő március 15. óta először, hogy az elhunytak száma napi háromszáz alá süllyedt. Az aktív fertőzöttek száma 239-cel csökkent a pénteki 608 után. A jelenleg regisztrált betegek száma 100 704; közülük több, mint 17 ezret kórházban kezelnek, 1539 beteget intenzív osztályon. Március második felében az intenzíven kétszer ennyi volt a betegek száma. A gyógyultak száma túllépte a 79 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma 209 328.

Május 4-től fokozatosan újraindul az élet a március 11. óta országos karanténban lévő Olaszországban. Újraindulnak első lépésben a nem létfontosságú gyárak és építkezések szigorú óvintézkedések közepette. Több, mint 4,4 millió olasz áll ismét munkába – többségük ötven évnél idősebb –, és nagy részük a gócpontnak számító, iparosodott északolasz tartományokban él. Kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű viselése a tömegközlekedési eszközökön. Enyhítik a kijárási korlátozásokat is: továbbra is csak indokolt esetben lehet az utcán tartózkodni, de engedélyezett lesz a rokonlátogatás, valamint a lakóhelytől távolabbi kocogás is. A városok és tartományok közti mozgás továbbra sem engedélyezett. Domenico Arcuri járványbiztos kijelentette: hétfőn "a járvánnyal való együttélés" időszaka kezdődik el, amelyben a mozgásszabadságot össze kell hangolni az egészség megőrzésével. Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto kormányzója felhívást intézett a tartomány lakosságához, hangsúlyozva, hogy most rajtuk a sor, hogy megmutassák: képesek a mindennapi életben is betartani az óvintézkedéseket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.