Pesti Srácok

Lebukott a DK-s, aki hamis igazolással akarta felvenni tiszteletdíját

Lebukott a DK-s, aki hamis igazolással akarta felvenni tiszteletdíját

Elítélték a Demokratikus Koalíció volt önkormányzati képviselőjét – írja a MagyarNemzet.hu. Mint kifejtik, a monori bíróság bizonyítottnak látta, hogy Radnóti Henrik egy, a háziorvos által kiállított, de valótlan tartalmú okiratot nyújtott be augusztus 30-án a polgármesteri hivatalnak annak érdekében, hogy tiszteletdíját felvehesse, holott "ténylegesen nem járt orvosnál és nem állt orvosi kezelés alatt sem".

A portál a Dunakeszi Post helyi hírportál információira hivatkozva arról ír, hogy első fokon csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt mondta ki bűnösnek a bíróság Radnóti Henriket, a Demokratikus Koalíció (DK) volt dunakeszi képviselőjét. A nem jogerős ítélet szerint 2 év próbaidőra bocsátották a Gyurcsány-párt egykori helyi képviselőjét. Radnóti 2009-ben tűnt fel a politikai színtéren az SZDSZ vidékpolitikai kabinetjének alapító tagjai között, majd 2010-ben már LMP-s színekben indult a választásokon. A 2014-es választásokra a korábbi választási kudarc miatt szétaprózódó baloldal egykori SZDSZ-es és újhullámos MSZP-arcokkal megtűzdelt minipártjai koalícióban indították jelöltjeiket. "Mivel az LMP felszívódott, ennek az önmagát épphogy vagy sehogy sem definiáló pártcsokornak lett képviselőjelöltje Radnóti Henrik 2014-ben" – írja egy helyi blog, hozzátéve: bár körzetében elbukott, de a listán bejutott.

A portál szerint Radnóti Henrik tavaly kikopott Dunakeszi város politikai életéből, ám a DK nem hagyta partvonalon kívül, így a választási osztozkodást követően Gödön ő lett az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője is, valamint a cég kiadásában megjelenő helyi lap, a Gödi Körkép felelős szerkesztője. Idén, a koronavírus-járvány adta egyszemélyi felhatalmazással élve a baloldali polgármester, Balogh Csaba önhatalmúlag leváltotta a kft. DK-s ügyvezetőjét, bár ez függetlenül történt attól a ténytől, hogy Radnóti ellen ekkor már javában tartott a bűnvádi eljárás.

Radnóti Henrik ügye 2017 szeptemberében robbant ki, mivel egy júliusi képviselő-testületi ülésen nem vett részt, másfél hónappal később viszont valótlan tartalmú orvosi igazolást hozott arról, hogy kezelés alatt állt. A monori bíróság bizonyítottnak látta, hogy Radnóti a háziorvos által kiállított, de valótlan tartalmú okiratot augusztus 30-án benyújtotta a polgármesteri hivatalnak annak érdekében, hogy tiszteletdíját felvehesse, holott 2017. július 27-én "ténylegesen nem járt orvosnál és nem állt orvosi kezelés alatt sem".

PestiSracok facebook image

Forrás: magyarnemzet.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.