Pesti Srácok

Lemondott a román határrendőrség vezetője

Lemondott a román határrendőrség vezetője

Lemondott hivataláról szerdán Ioan Buda, a román határrendőrség vezetője, miután a bukaresti média a hatóságok szervezetlenségét tette felelőssé azért, hogy a rendkívüli állapot múlt heti feloldása óta több alkalommal is kilométeres gépkocsisorok és járványügyi kockázatot jelentő tömegek torlódtak fel a nagylaki határátkelőnél.

Az 56 éves magas rangú rendőr, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009 óta vezeti a román határrendőrséget, személyes okokra hivatkozva jelentette be távozását, de a román hírtelevíziók tudni vélik, hogy a "nagylaki káosz" miatt kényszerült váratlanul megválni tisztségétől.

Ioan Buda egy évig belügyi államtitkár is volt, a román diaszpóra 2018 augusztusi, erőszakos tömegoszlatásba torkollott bukaresti demonstrációja után pedig egy évig ő vezette a teljes román rendőrséget.

A magyar-román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután május 14-én éjfélkor véget ért Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. A román határrendészet adatai szerint azóta 143 ezren lépték át a magyar-román határt több, mint 70 ezer járművel. Az első napokban nemcsak a határátkelőnél összegyűlt több kilométeres gépkocsisor utasai kényszerültek olykor nyolc órát is meghaladó várakozásra: Nagylaknál gyalogosok százai is összezsúfolódtak és órákon keresztül várakoztak, hogy átjussanak az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott határellenőrzésen. A román médiában a hosszas várakozás miatt elégedetlen autósok dudálásáról és a gyalogossorban tolongó, járványügyi kockázatot jelentő tömeg spontán tüntetéséről készült felvételekkel szemléltették az országhatáron kialakult áldatlan állapotokat.

PestiSracok facebook image

Az utóbbi napokban – további határátkelők megnyitása és a gyalogosan átkelők számára korlátokkal elkülönített várakozási zóna kialakítása nyomán – valamelyest javult a helyzet Nagylaknál. Csütörtök reggel valamennyi, a veszélyhelyzet előtt működtetett átkelő megnyílt a román-magyar határon. A Nyugat-Európába tartó és az onnan érkező tranzitforgalom résztvevői Csanádpalotánál, Nagylaknál és Ártándnál léphetik át a határt. A csanádpalotai átkelőt az autóbusszal, a nagylaki átkelőt a személygépkocsival utazók használhatják; az ártándi átkelőt valamennyi járműtípussal igénybe vehetik.

Forrás: MTI; Fotó: romaniatv.net

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.