Pesti Srácok

Letartóztatták azt a férfit, aki megölte és elásta a munkaadóját

null

A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint Tatabányán megölte munkaadóját, majd testét egy tanyára szállította, felgyújtotta és elásta. A 33 éves férfit korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, valamint lopás miatt is elítélték.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a bűncselekmény április 12-én este történt. Az elkövető szóváltás után a fején több alkalommal megütötte a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. A férfi a testet a sértett saját tanyájára szállította, egy szemétégetésre használt gödörbe helyezte, gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a bűncselekményt május 15-én fedezték fel, majd a nyomozók 24 órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett. A főügyészség közölte, a 33 éves férfit korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, valamint lopás miatt is elítélték.

Forrás: MTI/Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.