Pesti Srácok

Menczer Tamás: Folyamatos a magyar állampolgárok hazahozatala

null

Eddig 116 országból több mint 9500 magyar állampolgárnak segített a tárca hazajutni. A hazahozatal valószínűleg nem fog addig befejeződni míg tart a járvány - mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Az államtitkár mindezeken túl sommás véleményt fogalmazott meg a Magyarországot leminősítő Freedom House jelentésével kapcsolatban.

Menczer Tamás megjegyezte, hogy jobban szereti a hazahozatal kifejezést, majd elmondta, hogy 16 országból eddig több mint 9500 magyar állampolgár hazajutását szervezte meg a tárca. Volt, hogy Magyarország küldött értük repülőgépet, de volt arra is példa, hogy összedolgoztak a lengyel vagy az osztrák légitársasággal – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy

Az államtitkár elmondta a véleményét a nemrég megjelent Freedom House jelentéséről is, amely leminősítette Magyarországot, és azt a megállapítást tette, hogy ma már nem demokrácia van az országban, hanem hibrid rezsim. Menczer Tamás szerint

- hangsúlyozta.

Forrás: HírTv; Fotó:orientpress.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.