Pesti Srácok

Montenegróban és Koszovóban már szinte nincs új koronavírusos beteg

Montenegróban és Koszovóban már szinte nincs új koronavírusos beteg

Montenegróban két napja egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak, Koszovóban pedig az utóbbi huszonnégy órában csak egy fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A nyugat-balkáni országok vezetői sorra jelentik be, hogy országuk legyőzte az új típusú koronavírust; Szerbiában júniusban már választásokat tartanak. A határokat ugyanakkor még egyetlen, a térségben lévő ország sem nyitja meg, és a kéthetes karantén-kötelezettség továbbra is fennáll a külföldről érkezők esetében. Szerbiában hétfőn ismét kinyitnak az iskolák, óvodák.

Szerbiában az utóbbi huszonnégy órában 9791-ről 9848-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni országban csütörtöktől megszűnt a kijárási tilalom, így az államvezetéssel elégedetlen emberek egy része azonnal tiltakozásba kezdett a köztársasági elnök ellen, és sípszóval, valamint lábasok ütögetésével adtak hangot elégedetlenségüknek az elnöki palota előtt. A néhány száz tüntető szerint a szükségállapotot Aleksandar Vucic államfő arra használta ki, hogy még inkább megerősítse hatalmát és csökkentse a demokráciát az országban. A tiltakozók többsége a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint viselt ugyan maszkot és kesztyűt, a kétméteres távolságot azonban nem tartották be. Az ellenzék egy része a június 21-re tervezett általános választások bojkottját jelentette be, mert nem akar részt venni Aleksandar Vucic színjátékában.

Észak-Macedóniában csütörtökről péntekre 1539-ről 1572-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Szkopje kedvezményes hitelekkel támogatja a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, hogy a koronavírus-járvány okozta terheket könnyebben viseljék. Egyes elemzők szerint viszont az állami támogatás túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy valóban megmentse a vállalkozásokat. Emellett a sajtóban megjelent információk szerint a vállalkozásoknak a járvány elején ígért 4,7 millió eurós támogatásból még senki nem részesült.

Koszovóban egy nap alatt eggyel, 860-ról 861-re nőtt a fertőzöttek száma. Járványügyi szakértők szerint a napokban megtörténhet, hogy egyáltalán nem jelentenek új esetet, és hamarosan teljesen eltűnik a SARS-CoV-2 vírus az országban. Nyolc héttel a vírus megjelenése után megkezdődik a visszaszámlálás nulláig – jelentette ki Valbon Krasniqi járványügyi szakember a koszovói közszolgálati televízióban csütörtök este. A járványt az emberek fegyelmezettségének és az egészségügyben dolgozók szakértelmének köszönhetően győzte le az ország – tette hozzá Krasniqi.

PestiSracok facebook image

Bosznia-Hercegovinában péntekre 1987-ről 2027-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány lanyhulása láttán a boszniai választási bizottság október 4-re tűzte ki a helyhatósági választásokat. A szerbek és bosnyákok megosztottságáról ismert Mostarban azonban ezúttal sem tartanak választást. A dél-boszniai településen 2008 óta nem tartottak voksolást, mert a helyi szerb és bosnyák vezetés nem tudott megállapodni abban, hogyan is kell alkalmazni a hatalom elosztására vonatkozó 2010-es alkotmánymódosítást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly októberi döntésében fél évet adott Boszniának arra, hogy úgy módosítsa a szükséges jogszabályokat, hogy azok Mostarban is alkalmazhatók legyenek. Erre azonban nem került sor, a boszniai képviselőház ugyanis a koronavírus-járvány miatt már két hónapja nem ülésezett.

Montenegróban két napja nem jelentettek új esetet, a fertőzöttek száma 324. A járvány kitörésekor három hónapos moratóriumot jelentettek be a hiteltörlesztésekre. Ez május végén lejár, a montenegrói központi bank azonban új lehetőségeken gondolkodik, mivel lehetne támogatni a gazdaságot és az embereket; a tervek között főként kedvezményes hitelek szerepelnek.

Forrás: MTI/Híradó.hu; Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.