Pesti Srácok

Olasz járványkórház vezetője: A világot nem lehet örökre karanténba zárni

Olasz járványkórház vezetője: A világot nem lehet örökre karanténba zárni

Helyeselte a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások fokozatos felszámolását, a határok újranyitását Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott közösségi interjúban csütörtökön.

Francesco Vaia kijelentette: támogatja a korlátozások enyhítését a mindennapi életbe való fokozatos visszatéréssel.

– hangoztatta. Hozzátette: egyetért a határok megnyitásával, ha az eddig követett óvintézkedéseket az országok és az egyének továbbra is szigorúan betartják. Úgy vélte, a hatóságoknak folyamatosan szűrniük kell a fertőzötteket, de sokat számít a személyes felelősség is, ami például azt jelenti, hogy "tünetmentesen", de 37,5 foknál magasabb testhőmérséklettel nem szabad emberek közé menni.

PestiSracok facebook image

– mondta az orvosprofesszor. A fertőző betegségek kórházaként ismert Spallanzaniba szállították január 28-án, egy római szállodából azt a kínai turistaházaspárt, akik az első fertőzötteknek számítottak az országban.

– jelentette ki. Francesco Vaia hozzátette: mindez csak néhány hónapja történt, mégis évtizedeknek tűnik, mivel "112 napot küzdöttünk végig". Az első olasz betegek februárban kezdtek érkezni a Spallanzaniba, ahol az eredeti 155 intenzív fekhelyet a háromszorosára kellett emelni. A kórházat eddig 500 gyógyult hagyta el.

– jelentette ki a professzor. Emlékeztetett arra, hogy a többi olaszországi kórházzal együttműködésben az első időszakban hány különböző gyógyszerrel próbálkoztak, a kezdeti antibiotikumoktól a reumás ízületi gyulladás ellen használtakig. Megjegyezte, hogy az első boncolásokból derült ki, hogy a fertőzéssel járó tüdőgyulladás "csak a jéghegy csúcsa". Kifejtette: minden epidémia ereje egyszer csak csökken a tünetek enyhülésével vagy eltűnésével, ami fertőzési szempontból veszélyesebbnek számít. Ezért kell továbbra is kiemelten vigyázni a krónikus betegekre és idősekre.

– fogalmazott. Francesco Vaia elmondta, hogy az ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot indítottak a közép-olaszországi Lazio tartomány egészségügyi és rendfenntartó dolgozói között, mintegy 300 ezer személyt tesztelve. Arra a kérdésre, hogy Olaszországban a halálos áldozatok többsége miért idős férfi volt, úgy válaszolt, hogy a hetven-nyolcvan éves olasz férfiak többsége fiatalabb korában erős dohányos volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.