Pesti Srácok

Összeomlott a belga egészségügy – maszkbotrány és kétes ügyletek a háttérben

Összeomlott a belga egészségügy – maszkbotrány és kétes ügyletek a háttérben

Minden túlzás nélkül összeomlott a belga egészségügyi rendszer a járványban – írja az Origo beszámolója.

Ahogyan írják, mint ismert: több, mint 40 napot vártak, amíg az első érdemi intézkedést meghozták az első ismert beteg után (Magyarországon erre a 7. nap sor került). Nem voltak eszközök és kórházi ágyak, és persze maszk sem. A Maggie De Block, a balliberális egészségügyi miniszternőt is érintő maszkbotrányok után a Het Laatste Nieuws flamand napilap értesülései alapján a belga állam ezúttal egy jordán üzletemberrel szerződött 15 millió egészségügyi maszk leszállítására. Az ügyletet egy luxemburgi offshore-cégen, az Avrox-on keresztül bonyolították le. A jordán üzletember, Hamza Talhouni a Cairo Amman Bank egyik fő részvényese, testvére tagja a bank igazgatótanácsának is – hívja fel a figyelmet a Het Laatste Nieuws. Az Origo cikkében azt is leírják, hogy a bankot az izraeli hatóságok feketelistára helyezték, a bank ügyfelei között ugyanis bőven voltak olyan, ma már börtönben levő palesztin terroristák, akiket terrorista merényletek elkövetése miatt ítéltek el és akiket a bankon keresztül fizettek ki a végrehajtott merényletekért. Az izraeli állam a bankot ezért tiltólistára helyezte; ezt Izrael belga nagykövetsége is megerősítette, azzal együtt, hogy a terroristák bankszámláit már korábban befagyasztották.

Korábban is kirobbant egy súlyos botrány Belgiumban. Március közepén nem érkezett meg és rejtélyesen eltűnt ötmillió maszk, amelyről az érintettek nem akartak beszélni. Egy belga lap szerint a szállítmány eltűnésével kapcsolatba hozható egy belga-török üzletember, Mahmut Öz, aki a tavalyi önkormányzati választáson a flamand liberálisok jelöltje volt. Ugyanennek a pártnak a tagja Maggie De Block, valamint a szélsőségesen liberális Guy Verhofstadt is. A járvány ellen Belgium volt az egyik legrosszabbul felkészített ország. A 11 milliós országban több, mint 25-ször annyian haltak meg a koronavírusban, mint Magyarországon – olvasható az online anyagban.

Maggie De Block. Forrás: Belga via AFP/BELGA/Eric Lalmand

Nem ez az első botrány Belgiumban a maszkok körül. Az Origo már korábban megírta, hogy miközben a belga kórházak súlyos védőfelszerelés-hiánnyal küszködtek, a járvány legsúlyosabb szakaszában mintegy 5 milliós maszkszállítmányt loptak el – írják.

Maggie De Block, tőle jobbra Guy Verhofstadt. Forrás: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck

A cikk szerint a Le Soir napilapnak sikerült kideríteni, hogy a szállítmány eltűnésével egy belga-török üzletember, Mahmut Öz hozható kapcsolatba, ugyanis az ő cégének, a Mahmut Öz Service Support Agency-nek kellett volna az országba hozni a maszkokat, de azok soha nem érkeztek meg. Az ügy további sajátossága, hogy Mahmut Öz Soros György belga végrehajtójának, európai parlamenti szócsövének, Guy Verhofstadtnak a párttársa, aki a flamand liberálisok színeiben indult a belga önkormányzati választásokon. És természetesen párttársa az egészségügyi miniszternőnek is – olvashatjuk, majd hozzáteszik: Maggie De Block egészségügyi miniszternő semmit nem tett, hogy a párttársához kapcsolódó maszkbotrány megoldását – mondhatjuk, tisztázását – a legkisebb mértékig is segítse. A V4NA információi szerint kifejezetten szerepet játszott a miniszternő és a belga-török üzletember pártbeli kapcsolata abban, hogy Mahmut Öz megúszta a botrányt.

Kiderült egyébként az elmúlt hetekben, hogy Belgium az egyik legrosszabbul felkészült európai ország volt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A 11 milliós országban több, mint 25-ször annyi ember halt meg a járványban, mint Magyarországon.

Mahmut Öz (balra). Forrás: openzone.be

Legutóbb egyébként egy Brüsszel melletti kórház dolgozói hátat fordítottak, amikor a belga miniszterelnök meglátogatta őket; így tiltakoztak, hogy nem segítette őket az állam – zárul a cikk.

Forrás: Origo; Kiemelt kép: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.