Pesti Srácok

Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy volt rendőrt

null

Egy volt rendőrt gyermekpornográfiával, míg testvérét pedofil bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, ám két különálló ügyről van szó – írta a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu úgy tudja, egy ikerpárról van szó.

A lap szerint homoszexuális pedofília alapos gyanúja miatt indult nyomozás egy férfi ellen, aki az eddigi adatok szerint gyerekkorú fiúk terhére követte el a bűncselekményeket.

A civil személy ellen zajló nyomozásról a Fővárosi Főügyészség szerint gyermekprostitúció kihasználása, szexuális visszaélés, kiskorú veszélyeztetése és kábítószer birtoklása miatt folyik nyomozás. A BRFK egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki letartóztatásban van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arról tájékoztatta portálunkat, hogy a civil személy a gyanú szerint 2016-tól 2019 nyaráig követte el a bűncselekményeket, Az ügyben öt sértett van, közülük hárman még 14 éven aluliak.

A terhelt egykori rendőr testvére ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és szolgálati visszaélés bűntette miatt folytat eljárást, akinek szolgálati jogviszonya időközben megszűnt. Őt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, de szabadlábon védekezhet - nyilatkozta portálunknak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, aki cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a férfi külföldre szökött volna. A PestiSrácok.hu úgy tudja, a volt rendőr a Bűnmegelőzési Osztályon dolgozott és tavaly decemberben szerelt le.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.