Pesti Srácok

Putyin szóvivője elkapta a koronavírust

Putyin szóvivője elkapta a koronavírust

Kórházba szállították Covid-19 típusú koronavírus-fertőzéssel Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét. Ezt maga Peszkov közölte kedden orosz hírügynökségekkel. A szóvivő a TASZSZ-nak azt mondta, hogy több, mint egy hónappal ezelőtt találkozott személyesen Vlagyimir Putyin elnökkel.

A SARS-CoV-2 koronavírust az orosz államvezetés tagjai közül eddig Mihail Misusztyin miniszterelnök, valamint Olga Ljubimova kulturális és Vlagyimir Jakusev építésügyi miniszter szervezetében mutatták ki. Misusztyint kórházban, Ljubimovát pedig otthonában kezelik. Jakusevet már gyógyultnak nyilvánították. Április 29-én felröppent olyan hír is, amely szerint az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője, Szergej Kirijenko is megfertőződött, de későbbi híradások szerint nála a megismételt teszt negatív eredményt mutatott.

Peszkov megbetegedése azon a napon vált ismertté, amikor Oroszország a második helyre lépett előre a világ "Covid 19-toplistáján", és amikor Putyin rendeletének értelmében megszűnt a járvány terjedésének lelassítása érdekében hat héttel korábban elrendelt országos kényszerszabadság. Igaz, ezt a döntést az elnök a régiókban bevezetett karanténintézkedések fenntartása mellett hozta meg. A fővárosban, Moszkva megyében és Szentpéterváron keddtől még szigorítottak is a járványügyi óvintézkedéseken.

A Putyin egyészségi állapotával kapcsolatos aggályok először akkor erősödtek fel, amikor április elején kiderült, hogy megfertőződött Gyenyisz Procenko főorvos, aki március 24-én körbevezette az államfőt a kommunarkai járványkórházban. Az elnök, aki kezet fogott az orvossal a múlt hónap eleje óta alapvetően távmunkában dolgozik, videókonferencia formájában tárgyal, és csak rendkívüli esetben tart személyes találkozókat. Kedden például Viktor Szecsint, a Rosznyefty vezérigazgatóját fogadta. Peszkov korábbi közlése szerint az elnök környezetét és látogatóit folyamatosan tesztelik. Maga a szóvivő egyébként Procenko lebetegedését követően egy darabig "vírusblokkolót" - egy jelvényszerű, klórdioxidot kibocsátó légtisztítót - hordott a zakója hajtókáján, amit aztán elhagyott, amikor a sajtóban kérdések merültek fel az eszköz hatékonyságával kapcsolatban. Sajtójelentések szerint egyébként kedden kórházba került az elnöki szóvivő felesége, Tatyjana Navka olimpiai bajnok műkorcsolyázó, jégtáncos is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.