Pesti Srácok

Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.

Az idei sörfőzés a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében csökkenni fog – jegyezték meg a közleményben. Piaci szakértők becslése szerint a március-májusi időszakban mintegy 40 százalékkal kevesebb sör fogyott Csehországban, mint egy éve. Az éves csökkenés a termelésben 1,5-2 millió hektoliter lehet. A sörfőzés tavalyi növekedése mögött, akárcsak 2018-ban, elsősorban a kivitel áll. Tavaly a cseh sörgyárak exportja éves összevetésben 4,5 százalékkal, az alkoholmentes sör kivitele pedig 22 százalékkal emelkedett. A cseh sörgyárak együttesen tavaly 5,4 millió hektoliter sört szállítottak külföldre. A cseh sörök legnagyobb fogyasztói Szlovákia, Németország és Lengyelország. Magyarország, ahová a cseh sörkivitel 36 százalékkal nőtt, a negyedik helyre került. Az európai uniós országok piacain kívül Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok fogyasztja a legtöbb cseh sört.

A csehországi egy főre eső sörfogyasztás tavaly egy literrel 142 literre emelkedett. A hagyományos kocsmákban és vendéglőkben a sör 35 százaléka fogyott el, egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Az üveges vagy dobozos sör fogyasztásának emelkedése évek óta tartó tendencia. Csehországban tavaly 10,7 százalékkal 424 ezer hektoliterre nőtt a behozott sör mennyisége; a cseheknek elsősorban a Lengyelországból, Magyarországról és Németországból behozott sörök ízlettek. Az unión kívüli országokból pedig a mexikói, a szerb és a vietnámi sörből fogyott a legtöbb. A jelenlegi mintegy félezer minisörgyár a tavaly főzött sör 2,46 százalékát adta. A hatályos szabályozás szerint Csehországban az számít minisörgyárnak, amelynek évi termelése nem haladja meg a 10 ezer hektolitert.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.