Pesti Srácok

Ritka és súlyos gyulladásos szövődménye lehet a koronavírus-fertőzésnek gyermekekben

Ritka és súlyos gyulladásos szövődménye lehet a koronavírus-fertőzésnek gyermekekben

Az amerikai betegségmegelőzési központ szakértői egy ritkán előforduló, de annál veszélyesebb szövődményre figyelmeztetnek.

A több szervet érintő gyulladásos szindrómára akkor gyanakodhatnak az orvosok, ha a páciens a vizsgálat idején vagy a közelmúltban megbetegedett a Covid-19-ben, vagy kapcsolatban állt fertőzöttekkel, legalább 24 órán keresztül minimum 38 fokos láza volt, kórházi ellátásra szorul, a vérképe gyulladásra utaló jeleket mutat, és legalább két szervével kapcsolatban panaszai vannak, amelyek lehetnek a szív, a vesék, a tüdők, a bőr vagy az idegrendszer. A tünetegyüttes neve és meghatározása hasonlóságot mutat az európai orvosi gyakorlattal, miután innen jelentették az első eseteket néhány héttel ezelőtt. A gyulladásos szindrómát legalább 110 New York-i gyermeknél diagnosztizálták, és más amerikai államokban is felbukkant a jelenség. A betegek közül néhányan életüket is vesztették. Egyes gyermekekben a Kawasaki-kórhoz hasonló tünetek mutatkozhatnak, amely a vérerek tágulatával és gyulladásával, illetve szívproblémákkal jár. A diagnosztizált páciensek mindegyike kiskorú volt; a betegségmegelőzési központ egyelőre nem tud róla, hogy a tünetegyüttes felnőttekben is kialakulhat-e.

Az Egyesült Királyságban Londonból jelentették az első eseteket még áprilisban: akkor nyolc gyermeknél figyelték meg a kórképet, az egyikük, egy 14 éves fiatal meg is halt. Többségüknek nem volt komolyabb tüdő- vagy légzési problémája, hét gyermeket mégis lélegeztetőgépre tettek, hogy segítsék a keringésüket. A központ arra kérte az orvosokat, hogy a gyanús eseteket jelentsék a helyi vagy az állami egészségügyi részlegnek. A szindróma megjelenését kell feltételezni minden, a Covid-19-cel összefüggő gyermekhalál esetében.

A gyermekek a felnőtteknél ritkábban fertőződnek meg az új koronavírussal, és a betegség lefolyása náluk enyhébb. Ugyanakkor tünetmentes hordozóként nagy szerepük lehet a járvány terjesztésében.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.